Július 3-án lesz nyolcvanéves Sir Tom Stoppard cseh születésű brit drámaíró, Oscar-díjas forgatókönyvíró, akinek a színpadon és a filmvásznon is sikerült maradandót alkotnia.
A morvaországi Zlínben született Tomas Straussler néven, apja a világhírű Bata cipőgyár orvosa volt. A család Csehszlovákia német megszállása után, 1939-ben Szingapúrba menekült, ahol a Bata gyárnak telephelye volt. Innen Tomas és öccse anyjukkal Ausztráliába utaztak tovább, az apa a brit hadsereg önkénteseként Szingapúrban maradt, és 1941-ben meghalt. Ugyanebben az évben költözött a csonka család Indiába, Dardzsilingbe, ahol az anya feleségül ment Kenneth Stoppard brit őrnagyhoz, aki a nevére vette a két gyereket. Az őrnagy büszke és öntudatos állampolgár volt, véleménye szerint angolnak születni hozzávetőleg a lottóötössel ér fel, amit gyakorta hangoztatott is mostohafiainak.
Amikor az 1990-es évek elején, a kommunizmus bukása után az akkor már befutott író szembesült az anyja által addig titkolt ténnyel, hogy mind a négy nagyszülője zsidó volt, akik koncentrációs táborban haltak meg, kutatni kezdte zsidó gyökereit. Mostohaapja önérzetét ez mélyen sértette, és felszólította, hogy ne használja a Stoppard nevet, mert nem szeretné, ha a zsidókkal hoznák összefüggésbe. Az író ezt visszautasította, mondván: ezen a néven lett világhírű, és ostobaság volna nevet változtatni.
A család 1946-ban Angliába költözött. Tom tizenhét éves korában otthagyta az iskolát, újságíró lett Bristolban. Többek között színikritikákat írt, bejárása volt a Bristol Old Vic színházba, a teátrumi világgal ekkor kezdődött a kapcsolata. Az ötvenes évek elején írta meg első rádiójátékait és színdarabját, amelyet Hamburgban, majd Londonban is bemutattak. 1962–1963-ban a londoni Scene magazinnak dolgozott, 1964-ben a Ford Alapítvány ösztöndíjával Berlinben alkotott. Itt írta meg a Rosencrantz és Guildenstern találkozik Lear királlyal című egyfelvonásos verses komédiáját, amelyet később kibővített, és áttett prózába: ebből született a Rosencrantz és Guildenstern halott című darabja. A művet 1966-ban az edinburghi fesztiválon olyan sikerrel mutatták be, hogy a következő évben a londoni Nemzeti Színház is műsorára tűzte. Egy csapásra ismertté vált, abszurd komédiájáért 1968-ban megkapta a rangos Tony-díjat, amelyet még három alkalommal ítéltek oda neki: 1976-ban a Travesztiák, 1984-ben Az igazi, 2007-ben pedig Az utópia partjai című darabokért. A Rosencrantzból maga az író rendezett filmet 1990-ben Gary Oldman és Tim Roth főszereplésével.
A Rosencratz sikere után sorra jelentette meg darabjait, amelyek közül a legismertebbek a Salto mortale című filozófiai farce (vásári bohózat), a Magritte után című szürrealista komédia, a súlyos teoretikus kérdéseket tárgyaló Árkádia, a prágai tavasz eseményeit és a Charta ’77 mozgalom létrejöttét megidéző Rock and Roll. Legutóbbi darabjában, a 2015-ös The Hard Problem (A nehéz probléma) címűben az agykutatás kérdéskörével foglalkozik.
A színpadi művek mellett forgatókönyvíróként is jelentős sikereket mondhat magáénak, nevéhez fűződik többek között a Brazil, A Nap birodalma, Az Oroszország-ház, a Vatel, az Enigma, valamint a Szerelmes Shakespeare forgatókönyve is, ez utóbbiért 1999-ben Oscar-díjat kapott. Színpadi és filmes munkái mellett népszerűek rádiójátékai is, a BBC legutóbb 2013-ban a Darkside címűt sugározta, amely a legendás Pink Floyd-album, a The Dark Side of The Moon megjelenésének 40. évfordulójára készült.
Munkásságáért számos rangos díjat kapott, a négy Tony- és az Oscar-díj mellett 2013-ban a PEN nemzetközi írószövetség Pinter-díját, 2014-ben a „legnagyobb élő színdarabírónak” járó különdíjat vehette át a London Evening Standard 60. színházi díjkiosztó gáláján, 2017-ben neki ítélték az America Awards irodalmi életműdíjat. 1997-ben lovagi címet, 2000-ben pedig Becsületrendet kapott. Az író 2002 óta a neves London Library igazgatója, 2017-től az oxfordi St. Catherine’s College vendégprofesszora.
Műveit a kritikusok szellemesnek, jól átgondoltnak, élvezetesnek és többnyire filozofikusnak tartják, az általános közvélekedés szerint írójuk nagyon okos ember. Stoppard azonban egy interjúban szellemesen ellentmondott ennek: „Darabjaimban a mély és a széles körű ismeretekkel rendelkező író benyomását keltem. Valójában olyan vagyok, mint egy szarka, onnan kapkodok fel csecsebecséket, ahol éppen találom őket. Úgy látszik, mintha 30–40 éven át megtartottam volna magamnak a titkot, hogy tulajdonképpen nem tudok semmit. Csupán azt a benyomást keltem, mintha tudnék.”