Ünnepel a magyar lósport

Háromnapos fesztivállal és filmvetítéssel ünnepli a 190 éves magyar lóversenysportot a Kincsem Park

Ma kezdődik a háromnapos Derby és Kincsem Film Fesztivál. A programsorozat célja a lovassport népszerűsítése hazánkban. A Kincsem Parkban megelevenednek a romantikus produkció jelenetei: a lóvásártér és a bál, a színészek pedig kulisszatitkokat árulnak el a forgatásról. A gyermekeket többek közt körhinta, pónilovaglás és kézműves sarok is várja, ugyanakkor a fogadni vágyók megtehetik tétjeiket az ügető, a galopp és az agárversenyeken, míg a hatalmas sikerrel vetített Kincsem filmet szombat este 21 órától nézheti meg minden érdeklődő.

Idén ünnepli 190. évfordulóját a magyar lóversenysport. Amint azt az orientpress.hu összeállításában olvashattuk, a lófuttatás Rómában komoly hagyományra tekintett vissza, már az ókori olimpiákon is nagy népszerűségnek örvendtek a kocsiversenyek. A modern kori versenyzés pedig az 1750-es évektől indult Angliából. Az első derbit 1780-ban Epsomban futották. Egy évvel korábban a Jockey Club elnöke, Sir Charles Bunbury és Lord Derby úgy döntöttek, hogy versenyt hirdetnek mének és kancák számára. A lófuttatás nevét pénzérme feldobásával döntötték el, és a szerencse Lord Derbynek kedvezett.

Az 1876. évi derby érdekessége, hogy egy Magyarországon született, a kisbéri állami ménesben tenyésztett Kisbér nevű ló lett a befutó.

Hazánkban – angol mintára – gróf Széchenyi István honosította meg a lóversenysportot. A legnagyobb magyar nagyon korán felfedezte az ebben rejlő gazdasági és társadalmi lehetőséget. 1815 őszén tanulmányúton járt Angliában, ahol nagy hatást gyakoroltak rá az angol tréningelési módszerek és a telivérek. Célja volt, hogy a katonaságot szolgáló magyar félvéreket az angol telivérekkel nemesítse, mert csodálta a remek eredményeket produkáló lovakat.

Magyarországon gróf Széchenyi István honosította meg a lóversenysportot

A sport iránti szenvedélye egyre nőtt, első ménesét 18 angol lóval alapítja meg Nagycenken, 1821-ben elkészítette az első versenyszabályzatot, egy év elteltével pedig futtatási engedélyt kért a császártól. Az első magyar lófuttatásra 1827. június 6-án került sor az Üllői és Soroksári út között elterülő síkon. A pályát a legnagyobb magyar személyesen jelölte ki. A megmérettetésen a befutó Babiéka nevű kancája lett. A hazai versenyeknek egészen 1880-ig az Üllői és Soroksári út közötti terület adott otthont.

Az első magyar lófuttatásra 1827. június 6-án került sor, azóta már számos versenyt rendeztek

Az akkori versenyszabályok alapvetően nagyon hasonlítottak a mai szabályokhoz: már akkor rájöttek a súlykülönbözet jelentőségére, és 1827-ben a méneket és kancákat már külön futtatták, hiszen 1600 méteren 1 kg 1 lóhosszt jelentett. Mind a mai napig azokon az alapokon nyugszik a lóversenysport szabályzata, amivel Széchenyi elindította hazánkban. A hazai lóversenyzést az 1827-ben megalakult Pályafutási Társaság – amely 1830-ban az Állattenyésztő Társaság nevet vette fel – alapozta meg. A tagok tenyésztéssel, versenyzéssel foglalkoztak, és egyre nagyobb teret nyertek a fogadások is. Az 1870-es év igazi áttörést jelentett: francia mintára bevezették a totalizatőrt. A lóversenyiroda megjelenésével a fogadás már nem a gazdagok kiváltsága volt, így egyre több pénz áramlott a sportba, amelynek növekedett a színvonala.

A magyar galoppsport három nagy lovat tart számon: Kincsem, Imperiál és Overdose.

Blaskovich Ernő kancája, az 1874. március 17-én született Kincsem minden idők legeredményesebb lova. Kettő- és ötéves kora között 54 versenyen indult, és mindegyiket győzelemmel zárta. Igazi csodának számított, hogy 1878. augusztus 1-jén az Goodwood Cupon is győzelmet aratott. Az angolok a verseny előtt mégis csak a harmadik favoritnak tartották, noha addigra 30 győzelem állt a kanca háta mögött. Elképzelhetetlen volt számukra, hogy Anglián kívül lehet olyan állatot nevelni, ami megveri az ő lovaikat.

Kincsem 54 versenyen indult, és mindegyiket győzelemmel zárta

Imperiál egy fiatal trénerhez, Aperianov Zakariáshoz került, az ő keze alatt futotta be fantasztikus pályafutását. Három versenyévadban – 1962 és 1964 között – nem akadt ellenfele a versenypályán, Magyarországon veretlen maradt. 26-szor startolt, 21-szer győzött. Megnyerte az Osztrák Derbyt, a Magyar Derbyt, a Szocialista Országok Nagydíját, kétszer az Ausztriai Díjat.

Imperiál szobra a Kincsem Parkban

Overdose 2010 augusztusáig volt veretlen, sorozatban 14 futamot nyert meg. Nyolc éve savós patairha-gyulladást kapott, emiatt veszélybe került karrierje. Végül visszatért, de két megnyert futam után csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Egy évvel később viszont ismét győzött Hoppegartenben, majd a Haydock Parkban és a Royal Ascoton is bizonyította kiváló képességeit, utóbbi helyszínen negyedik lett. Overdose 2011. november 13-án Rómában futott utoljára, akkor győzött.

Overdose versenyez a brit Gary Hinddal a nyergében a budapesti Kincsem Parkban  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Június 30. és július 2. között századelős hangulat fogadja majd az érdeklődőket a Derby és Kincsem Film Fesztiválon. A Kincsem Park rendezvénye megidézi a lóverseny aranykorát, amikor ez volt a legrangosabb szórakozási lehetőség: találkozóhely, sport és játék is egyben. Megelevenednek a romantikus produkció jelenetei: az érdeklődők belecsöppennek a lóvásári jelenetbe, bekapcsolódhatnak a Kincsem-keringőbe, de kipróbálhatják a kardforgatást is.

Hatalmas siker a hazai mozikban a Kincsem című film

A Kincsem filmben szereplő színészek kulisszatitkokat árulnak el a forgatásról. Kovács Lehellel (Mike Madden) pénteken, Gáspár Tiborral (Otto von Oettingen) pénteken és szombaton, Keresztes Tamással (Gerlóczy) szombaton és vasárnap, Nagy Ervinnel (Blaskovich Ernő) szintén szombaton és vasárnap lehet majd találkozni. A két nap során gólyalábasok, zsonglőrök és artisták szórakoztatják a vendégeket, a gyermekeket pedig többek közt körhinta, pónilovaglás és kézműves sarok (forgó- és fűzfasípkészítés, játékbaba, agyagozás, gyertyahajtogatás) is várja. Aki alkalomhoz illő, elegáns ruhában és kalapban érkezik a fesztiválra, pikniktakarót kap ajándékba. A hétvégén a legelegánsabb férfi és nő közül a zsűri fogja eldönteni, kik lesznek az idei Derby női és férfi divatmustrájának győztesei. Szombaton Bárdosi Ibolya, a Kincsem Film jelmeztervezője, vasárnap pedig Lakatos Márk stylist lesz a zsűri elnöke. Szombaton és vasárnap a szervezők 21 órától a kertmoziban levetítik Herendi Gábor rendező romantikus produkcióját.

Agarak a Magyar Versenyagár Egyesület évadnyitó versenyén Alsónémediben  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Természetesen a versenyek sem maradhatnak el.  Pénteken – azaz ma – a program a nyári gátversennyel indul 18.30-kor, míg az első nap egyik fő attrakciója az este fél kilenckor kezdődő Laguna – 3. Kincsem Park Agárderby lesz. A 400 méteres futamban a szezon két sztárkutyája, a veretlen Vesuviy és legutóbb minimális különbséggel kikapó Deep Night ismételten összecsap egymással. Az este másik fénypontja a 19.30-kor startoló női világbajnoki futam, a Horze–Fegentri női amatőrverseny-hendikep lesz, míg a magyar ügetők 20.55-kor kezdik meg szereplésüket.

A budapesti Kincsem Parkban ügetőversenyt is rendeznek, köztük a 103. Magyar Ügetőderbyt Fotó: MTI/Beliczay László

Szombaton színes és erős, tízfutamos versenynappal jelentkezik az ünnepi ügető. A kiegyenlített csörték közül természetesen kiemelkedik a 10 000 000 forinttal dotált 103. Magyar Ügetőderby. A tizenhárom aspiráns közül legalább hét-nyolc lónak reális esélye van akár a végső győzelemre is. Vasárnap a Derby és Kincsem Film Fesztivál zárónapján a telivéreknek jut a főszerep, a 95. Magyar Derbyben tíz kiváló hároméves áll starthoz. A versenynap 14 órakor veszi kezdetét, míg a Derby mezőnye a tervek szerint 19.15-kor ugrik ki a startgépből. A napi program egyik különlegessége a „póniderby”, ahol a legkisebbek mérkőznek meg egymással 14.40-kor.

Vasárnap a telivéreknek jut a főszerep, a 95. Magyar Derbyn Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Akár ez is tetszhet A szerző további művei