Török Ádám: „A kopasz fej is lehet menő!”

Jubileumi koncertre és kerek évfordulóra készül a Mini legendás fuvolistája

A legendás együttest, a Minit 1968-ban alapította Török Ádám. A magyar progresszív rock-blues talán legismertebb és legsikeresebb bandája mind a mai napig. Török Ádám naptára most is tele koncertidőpontokkal. A jubileumi Gastroblues Fesztivál mellett a nyár másik nagy durranásának ígérkezik az augusztusi Várkert Bazár-koncert a volt Ifipark helyszínén a P. Mobillal. Januárban pedig kerek évfordulóhoz érkezik a fuvola nagymestere Török Ádám: hetvenéves lesz.

Pályafutása egyik legfontosabb helyszíne a Bem rakpart 6. szám alatti művelődési ház az első kerületben,ahol a mai napig koncerteztek. Miért éppen ott?

Budai srác vagyok, a Várban nőttem fel, és a nyitás óta jártunk le a Bem rakpartra. Az volt az első kerületi művelődési ház, oda jártunk Radics Béla- és Kék Csillag-koncertekre Závodi Janóval, aki gyerekkori barátom, egy házban nőttünk fel. A Miniben is együtt játszottunk az elején. Majd megismertem a művelődési ház legendás igazgatóját, Margó nénit, aki egy nagyon elegáns, csinos nő volt, és ami fontos, hogy már ismert bennünket, amikor oda hívott és így kezdtünk el a Bem rockparton játszani. Aztán 1969 nyarán volt ugyanis egy óriási bulink a Minivel az Ifjúsági Parkban, amikor nyolcezer ember előtt játszottunk, és ez a hír jutott el hozzá is. Majd 1982-ig vezette a helyet, mi pedig ott ragadtunk.

A Minivel 1969-ben nyolcezer ember előtt koncertezett az Ifiparkban Fotó: Molnár Ádám

Mellette jöttek a tabáni koncertek?

A Tabán is kettőnk nevéhez fűződik. Mi találtuk ki a tabáni koncerteket is Margó nénivel ketten. Az LGT-vel turnéztunk 1971–1972-ben, és beszélgettünk, hogy legyen ilyen a Tabánban is. Az első buli LGT és Mini volt, és óriási sikere volt, ötvenezren nézték. A hetvenes évek közepétől kerültek le a koncertek a Tabánba, előtte a Gellért-hegyen a víztározónál játszottunk és én lettem ezeknek gyakorlatilag a házigazdája. Az utolsó koncertet még 1986-ban rendeztük. Majd természetesen folytattuk 1990-ben és úgy gondoltuk legyenek koncertek augusztus 20-án is.

Az egyik legnagyobb kultikus helynek számított akkoriban az Ifi Park is, amelyik szintén Budán van. Ahol 30 év után most ismét a húrok közé csaphatnak. Milyen érzés lesz odamenni?

Rengeteg jó emlékem fűződik ahhoz a helyhez. 1969-ben léptünk ott fel először. Aznap épp a Tátika nevű badacsonyi szórakozóhelyen koncerteztünk és onnan jöttünk fel autóstoppal. Évekig itt léptünk fel keddenként közel 100 alkalommal. Most 39 évvel az utolsó közös Mini–P. Mobil buli ismét megismétlődik augusztus 12-én és reméljük a fiatalok is belekóstolnak ebbe a fantasztikus érzésbe. A sztárvendég ezúttal a 11 éves tehetséges gitáros kissrác Fehér Ádám lesz.

Harminckilenc év után újra közös bulit csapnak a P. Mobillal Fotó: Molnár Ádám

A Városligetben megszűnt tavaly a sörsátor, lebontották az építkezések miatt. Nyáron ez volt az egyik hely, ahol már évek óta rendszeresen játszottak?

Nagyon sajnáljuk ezt a helyet, mert 15 évig zenéltünk ott nyaranta. Tavaly még reménykedtünk, hogy megmarad, de aztán jött a hír, hogy elbontják, és új helyre költözik. Dunavarsányba vitte az üzemeltető az 51-es út mellé. Reméljük, oda is kilátogatnak majd a rajongók, mert pár nap és ott is fellépünk. Július 7-én várjuk a rajongókat.

A Jethro Tull és a Syrius példája alapján választotta a fuvolát hangszeréül Fotó: Knap Zoltán

De nemcsak énekel, hanem fuvolán is játszik. Miért ezt a hangszert választotta?

Mindig szerettem volna egy hangszert, szerintem nem jó, ha egy énekes csak ordibál a színpadon. Az első külföldi turnénkon az NDK-ban vettem egy furulyát, és elszántam magam, hogy megtanulom. Majd nem sokkal ezután hallottam először a Jethro Tullt, ami igazolta, hogy jól választottam. Aztán később láttam képeket róluk, amikből kiderült, hogy az bizony fuvola és nem furulya. Aztán ami még döntött, az a Syrius, amiben 1969 őszén már Ráduly Misi fuvolázott és szaxofonozott. Zseniális zenész volt, sajnos már abbahagyta, de nekem kezdettől fogva mentorom volt. A következő évben megvettem az első fuvolámat nagy nehezen anyukám segítségével. Játszani pedig a színpadon tanultam meg rajta. Persze azért jártam a jazzkonzi előkészítőjébe is.

Mini Acoustic World néven négy fiatal hegedűslánnyal kiegészítve koncerteznek Török Ádámék Fotó: Knap Zoltán

Teljesen új hangzásban is lehet hallani régi nagy slágereket. Mennyire fontos a Mini Acoustic World? 

Tavaly kezdtük a Minivel az úgynevezett „Mini Acoustic World” néven egy akusztikus turnét. Azóta több jelentős koncerthelyszínen léptünk fel. Az együttes akusztikus hangszereken négy hegedűművész hölgy társaságában saját Bartók-feldolgozásainkat adjuk elő barátom Papp Gyula billentyűssel. Így olyanok is megismerhetik ebben a hangzásban a Vissza a városba, a Kereszteslovag vagy a Halványkék gondolat feldolgozást, akik eddig nem jöttek el egy rockkoncertre.

Annak idején még a Bánfi hajszesszel is próbálkozott, majd rájött, a kopasz fej is lehet menő Fotó: Molnár Ádám

Szerintem csak a haja változott, ha az elmúlt éveket nézzük. Zavarta, amikor elkezdett kopaszodni?

Nagyon nehezen tudtam elfogadni. Először próbálkoztam is a Bánfi hajszesszel, de sajnos nem vált be, annyira büdös volt, hogy hányingert kaptak tőle a csajok, abba kellett hagynom. Aztán egyszer megláttam, hogy a kopasz fej is lehet menő. Egy barátomnál voltam kint éppen Hawaiin és ott minden tele volt Michael Jordan hatalmas, kopasz fejével, úgyhogy hazajöttem és levágattam a maradék hajam. Szerencsére ezt is elfogadták a rajongók, no meg a csajok is megszokták.

Hogyan vigyáz az egészségére?

Próbálok odafigyelni, de nagyon nehezen megy, ugyanis szeretek jókat enni. Sajnos állandóan harcolok a felesleges kilókkal, amióta abbahagytam a focit. Negyven évig a focival tartottam ugyanis magam karban. Nemcsak nagyon jó sportnak tartom, de segít kikapcsolni és a fizikai erőnlétnek is jót tesz. Ma már inkább csak sétálok a feleségemmel.

Régebben a focival tartotta karban a testét, ma inkább csak a hosszú sétákkal Fotó: Molnár Ádám

Januárban kerek évfordulóhoz érkezik. Hetvenéves lesz. Gondolom, nagy bulit tervez…

Tervezek egy kis összejövetelt Budapesten a Gödör Klubban, ahol remélem sikerül jó hangulatot csinálni majd ezen a jeles napon is. De azért ma már mindennél többet számít a mérték. Mindenkit szívesen várok egy koccintásra.

Kétéves lesz a kis unokája. Mennyi időt sikerül együtt tölteni?

Ezekben a napokban sokat, mert most szerencsés helyzetben vagyok, végre itthon van a kicsi Daniellám. Németországban élnek a fiamék, de amikor tudok, én is megyek látogatóba. Fantasztikus kislány, imádni való, bearanyozza a vele foglalkozók életét. Szeret énekelni, táncolni, amivel lenyűgöz. Nem is lehet elmondani mennyi örömöt tud okozni. Igazán a papa kedvence.

Idei nyári Mini-koncertek

Július 7.: Dunavarsány, sörsátor

Július 8.: Paks, Gastroblues – Mini Acoustic World

Július 16.: Egerszalók Mini-koncert

Augusztus 12.: Várkert Bazár – Volt egyszer egy Ifipark – Mini–P.Mobil koncert

Augusztus 23.: Balatonfüred

Call Now Button