Tippek, hogy miként őrizzük meg unokáink biztonságát

Vigyázz, kész, jön a tavasz!

A jó idő beköszöntével egyre többet visszük ki a gyerekeket a friss levegőre, közös kirándulást, sportolást szervezünk. Az önfeledt játék mellett azonban nem árt óvatosnak lenni, ugyanis tavasszal megnőhet a gyermekeket érintő balesetek száma. A K & H gyógyvarázsprogram tanácsai segítenek abban, hogy gyermekeink egészségesek maradjanak és a lehető legbiztonságosabb körülmények között játsszanak a szabadban.

– A gyermekegészségügy elkötelezett támogatójaként tudjuk, hogy a legkisebbek testi épségének megóvása óriási kihívást jelent, különösen tavasszal, hiszen a mozgásszegény téli hónapok után a gyerekek gyakran úgy mennek ki a szabadba, hogy fizikailag nem készültek fel az aktív mozgásra. A Magyar Gyermekorvosok Társasága 2018-as információja szerint – amely 2016-os adatokra hivatkozik – a legtöbb, gyermekeket érintő baleset tavasz végén, nyár elején történik, illetve évente körülbelül félmillió gyermeket látnak el a balesetekből eredő sérülések miatt. Odafigyeléssel azonban megelőzhetjük ezeket a helyzeteket, tanácsainkkal szeretnénk segíteni abban, hogy a gyermekek, unokák tavasszal is egészségesek maradjanak, és ezáltal teljes életet élhessenek – mondta Horváth Magyary Nóra, a K & H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Ellenőrizzük a gyermekjátékok állapotát

– Tapasztalataink szerint a gyermekek által legkedveltebb tavaszi játékok több hónapig is állhatnak, mire újra használatba kerülnek. A kicsik biztonságának megőrzése érdekében érdemes még használat előtt meggyőződni a játékok állapotáról – hangsúlyozta. – Itt nemcsak a kerékpárra, a rollerre érdemes gondolni, hanem a ritkábban használt, modernebb játékokra, például a hoverboardra, a waveboardra, vagy a napjainkban nagy népszerűségnek örvendő trambulinra is. A bicikliknél mindenképpen ellenőrizzük a guminyomást, a fékek állapotát, ne feledjük újból beállítani a nyereg magasságát a gyermek méretének megfelelően. A játszótéri játékok, mászókák is lehetnek balesetveszélyesek, ezért csak akkor engedjük fel a gyerekeket, ha biztosan stabil állapotban vannak. Erről könnyen megbizonyosodhatunk, ha először mi magunk mászunk fel az eszközökre… – jegyezte meg.

Megfelelő játékok kiválasztása

Horváth  Magyary Nóra kifejtette: – Attól, hogy a játék biztonságos, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden gyermek egyformán használhatja. Előfordulhat, hogy a kicsik, a nagyok példáját követve, olyan mászókán szeretnének játszani, ami számukra balesetveszélyes is lehet. Különösen kisebb gyerekek esetében fontos ellenőrizni, hogy valóban olyan mászókát, csúszdát használnak, amin biztosan tudják tartani magukat, nem esnek le róla könnyen és nem áll fenn annak az esélye, hogy nagyobb gyerekek fellökik vagy akadályozzák őket.

Tartassuk be a közlekedési szabályokat!

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a balesetek megelőzésének egyik leghatékonyabb módja, ha közlekedés előtt átbeszéljük a gyerekekkel az alapvető szabályokat. Habár 12 év alatti gyerekek főútvonalon nem kerékpározhatnak, a kerékpár, a roller, a görkorcsolya használata előtt is érdemes megtanítani a legfontosabb KRESZ-ismereteket. Az első tavaszi út előtt azt is érdemes ellenőrizni, hogy nem nőtte-e ki a gyerek a különböző védőfelszereléseket (bukósisak, könyök- és térdvédő) – tanácsolta.

Ha mégis megtörténik a baj

– Minden óvintézkedésünk ellenére sajnos előfordulhat, hogy a gyermeket baleset éri és kórházba kerül – gondolta tovább a témát a kommunikációs igazgató. – A Magyar Gyermekorvosok Társasága 2018-as információja szerint a balesetekből eredő sérülések miatt évente körülbelül félmillió gyereket látnak el, közülük körülbelül 30 ezer kis beteg kerül a kórházba. Az ő gyógyulásuk szempontjából egy-egy mese vagy közös játék is rengeteget jelenthet, erre teremt lehetőséget a K & H gyógyvarázs-mesedoktorok program, amely az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált. A program keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 46 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a K & H gyógyvarázs Youtube-csatornáján keresztül videón is lehetséges mesét mondani – emelte ki végezetül Horváth Magyary Nóra.

A K & H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, a gyógyvarázsprogram keretében 2004 óta kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők közel 685 millió forint értékben, összesen 476 alkalommal kaptak műszereket annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak. A mesedoktorok program 2013 óta működik.