Tilos lesz szelfizni a vörös szőnyegen

Tilos lesz idén szelfizni a cannes-i fesztivál vörös szőnyegén – jelentette be Thierry Frémaux, a seregszemle művészeti vezetője, akinek régi vágya teljesül a korlátozással.

Frémaux az Europe–1 rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy akit mégis szelfizésen kapnak, azt nem engedik be a vetítésekre.
A művészeti vezető szerint amikor a vendégek szelfizni kezdenek a vörös szőnyeggel borított lépcsőkön, akkor minden „széthullik” és a program „csúszik”.
Frémaux-nak ugyanakkor esztétikai aggályai is vannak a gyakorlattal kapcsolatban. Mint fogalmazott: „Ez nem szép. Sőt groteszk. Nevetséges. Szeretnénk visszahozni egy kis illemet.”

A fesztiváligazgató, aki régóta be akarta tiltani a szelfizést a vörös szőnyegen, ám eddigi kísérletei sorra kudarcba fulladtak, a közelmúltban jelentette be, hogy a Netflix filmjei idén nem kerülnek be a filmfesztivál versenyprogramjába.
A 71. cannes-i fesztivált május 8. és 19. között rendezik meg, a zsűri elnöke Cate Blanchett kétszeres Oscar-díjas ausztrál színésznő lesz.

Call Now Button