Talán hazánk legeredetibb fesztiválját tartják az Őrségben

Képzőművészeti kiállításokkal és Bartók-esttel június másodikán megkezdődik a pünkösdi fesztiválünnep az Őrségben. A Virágzás napjai – Emberi találkozó a művészetek fényénél elnevezésű rendezvényen négy napon át koncertek, irodalmi előadások, filmvetítések, színházi előadások, zenés-mesés játszóházak váltják majd egymást.

A fesztiválprogramokat a hagyomány és a mai kor művészetének ötvöződése teszi még különlegesebbé. A múlt és a jelen összekapcsolódása már a pénteki nyitó előadáson is fellelhető lesz: Herczku Ágnes és zenésztársainak zenés estjén a Bartók-népdalfeldolgozások mellett népdalénekesek közreműködésével az „eredeti források” is megszólalnak – mondta el Sülyi Péter, a rendezvény szervezője az MTI-nek.

Források videón

Both Miklós multimédiás anyaggal érkezik június 3-án a Malom Látogatóközpontba: a zenész két évig kutatta Ukrajnában a még fennmaradt tradicionális népzenei forrásokat. A fesztiválon a dalok és az adatközlőkkel készített interjúk hang- és képanyagát mutatja be – emelte ki Sülyi Péter.

Megnyílnak a templomok is a fesztivál tiszteletére

A múlt és a jelen összekapcsolódásának szép példájaként említette a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes közös előadását. A Bartók virágzó fái című műsort pünkösdvasárnap mutatják be, ezen a napon ad ünnepi koncertet a Dialogue Duó, Győri Noémi fuvolaművész és Koltai Katalin gitárművész.

Színház és film

A Virágzás napjain minden korosztály megtalálja a neki tetsző programot – hangsúlyozta Sülyi Péter. A kínálatban több filmvetítés és színházi előadás is szerepel. Június 3-án a Karaván Művészeti Alapítvány előadásában Spiró György Prah című komédiáját mutatják be, pünkösdvasárnap Hamvas Béla életútjáról készült dokumentumfilmet vetítik le. Az ismeretterjesztő előadásokon Ungár István az Otello című operát, Böszörményiné Révész Judit pedig a Poppea megkoronázása című darabot elemzi.

A kicsiknek is tartogat élményeket az Őrség

Pünkösdhétfőn a Mesebolt Bábszínház Lila fecske című előadására várják a családokat. A produkcióban fellépő három fiatal színész izgalmas, érdekes előadást hozott Nemes Nagy Ágnes költészeti anyagából – fogalmazott a fesztiválünnep szervezője.

Megnyílnak az épületek

Kitért arra is, hogy az őriszentpéteri Malom Látogatóközpont ideális helyszínt biztosít a programoknak. A többfunkciós közösségi tereket egykori gőzmalom épületének felújításával alakították ki.

A Virágzás napjain az őrségi város több épülete is megnyitja kapuit: a színházi előadásokat a Pajtaszínházban mutatják be, június 5-én a református templomban ad kamarakoncertet az Erdélyi Csaba, Ittzés Gergely és Polónyi Ágnes alkotta trió.

A fesztiválünnep az őriszentpéteri művelődési házban a Zala Szimfonikus Zenekar hangversenyével zárul pünkösdhétfőn.

Színházzá válik a világ

A fotókat a rendezvény honlapjáról kölcsönöztük.

Call Now Button