Szörényi, Ferenczi, Csík és Dresch is beveszi Eger várát

Szörényi Levente, a Vujicsics együttes, Ferenczi György és a Rackajam, Csík János az Esszencia zenekarával és az egri Kerekes Band is fellép többek között a június 29. és július 2. között zajló 38. Kaláka Fesztiválon – közölte Gryllus Dániel korábban sajtótájékoztatón Egerben.

A fesztivált 1980-ban létrehozó Kaláka Együttes vezetője stílusosan Tamkó Sirató Károly Rejtély című megzenésített versével mutatta be azt, hogy csaknem négy évtizede milyen talányt jelentett életre hívni ezt a ma már minden generáció által szeretett és elismert kulturális találkozót.

Budapest Bár, Dresch Quartetet, Fonó Zenekar és még nagyon sokan mások

A Kossuth-díjas zeneszerző a teljesség igénye nélkül felsorolta, hogy az említett művészeken kívül kiket várnak a találkozóra: többek közt a Budapest Bárt, Petruska Andrást, a Dresch Quartetet, a Fonó Zenekart és a Makám együttest. „Na és ott lesz a Kaláka is” – jegyezte meg. A teljes programot a rendezvény honlapján böngészheti át.

És ott a Bükk is

Szavai szerint együtt ünnepelnek a negyvenéves jubileumához érkezett Bükki Nemzeti Park Igazgatóságával (BNPI), mely szervezet idén elnyerte a Magyar nemzeti parkok hete megnyitó ünnepségének a rendezési jogát. Közösen meghirdették és zsűrizték A Bükk csavargó útjain című versíró pályázatot.

„A várt kéttucatnyi mű helyett beérkezett 254 alkotáson a magas szám okán is meglepődtünk. Azon is, hogy többnyire jók is. A legidősebb alkotó 90, a legfiatalabb 11 éves volt. Egy verset megzenésítve be fogunk mutatni” – mondta a zenész.

Arany Jánosra emlékeznek

Gryllus Dániel kiemelte: Arany János születésének 200. évfordulójának szentelik a fesztivál „nulladik” napját: június 29-én Felsőtárkányban Verskoncertet rendeznek. Ezen együttesük Arany-verseket játszik, közreműködik Huzella Péter s a költővendég, Lackfi János. Dsupin Pál és Csergő-Herczeg László népzenész a költőóriás Daloskönyvét szólaltatja meg.

A BNPI vezetője, Rónai Kálmánné a nemzeti parkok hetéhez kötődő rendezvényekről szólva hangsúlyozta: több szálon fonódik össze a Kaláka Fesztivállal az esemény, lesz a hagyományőrző kézműves vásár, mesterségek bemutatója, illetve megrendezik a Nemzeti parki termék-védjegyes alkotók országos kiállítását is.

 

 

Akár ez is tetszhet A szerző további művei