A szomszédunkban születtek fehér tigris négyes ikrek

Fehér tigris négyes ikrek születtek egy ausztriai állatkertben, a március 22-én világra jött kölyköket szerdán mutatták be a nagyközönségnek.

A tigrisek általában két-három utódot hoznak világra, négy vagy öt kistigris születése rendkívül ritka.

A szomszédban

Az ausztriai négyes ikrek a Kameltheater Kernhof élménypark állatkertjében születtek a Bécstől 150 kilométerre délnyugatra fekvő St. Aegyd am Neuwalde településen, az ellés öt órán át tartott.

A természetes módon fogant kicsik egy kiló körüli súllyal jöttek világra, az anyatejjel azonban mára öt kilót nőttek. Húst először három hónaposan kapnak.

Herbert Eder igazgató szerint a Thalie nevű anyának és az immár 25-szörös apának, Samirnak „aranyélete van” a csendes völgyben és a villanykerítés nélküli vadasparkban. Az igazgató szerint az állatkertben élő tigriseknek rendkívül jók a génjeik.

A St. Aegyd am Neuwalde-i magánállatkertben már 2012-ben is születtek fehér tigris négyes ikrek, sőt 2015-ben ötös ikrek is.

A kis fehér tigriseknek legkésőbb egyéves korukban el kell hagyniuk otthonukat a beltenyészet elkerülése okán.

A BBC el is látogatott a helyszínre, a cukiságokról készült felvételeket az alábbi linken tekintheti meg.

Fotó: kameltheater.at

 

Akár ez is tetszhet A szerző további művei