SzamosFeszt – idén a reneszánsz jegyében

2018. június 30.–július 1.

Adj’ Isten Szatmárban! – hallhatjuk faluszerte a  településen. Aki szereti a népzenét, a táncot, a gasztronómiát, a túrázást, a lovas-, gyermek- és családi programokat, azoknak június 30.–július 1. között Cégénydányádon a helyük.

A falu immáron hetedik alkalommal szervezi meg egyik legnagyobb eseményét. A hagyományokra épülő kétnapos fesztivál a népzene, a néptánc és a szatmári tradíciók mellett a vidéki élet hagyományos értékeit is megmutatja az érdeklődőknek.

Az idén a reneszánsz emlékéve előtt tiszteleg a SzamosFeszt. Számos olyan program kíséri rendezvényünket, amely a kor hangulatát idézi meg – hangsúlyozta Kelemen Róbert, a falu polgármestere. A reneszánsz főzőverseny, a népi játszóudvar szintén ebben a stílusban várja a kicsiket-nagyokat, családosokat és a felnőtteket egyaránt. A vigasságon a kulturális, a lovas-, az íjászbemutatókon kívül kiemelt szerepet kap a reneszánsz kori ételek készítése, illetve a térség kézműveseinek bemutatói. Továbbá először szervezzük meg a „Szeretlek Cégénydányád!” elnevezésű találkozónkat, ahol minden hajdanán és máig itt élő falubeli újra összeülhet – tette hozzá a falu első embere.

A település szeretne olyan relikviákat, különleges emlékeket és történeteket összegyűjteni, amelyek az utókor számára fontosak lehetnek, s akár krónikába is foglalhatóak. Néhány név a fesztivál meghívott vendégei közül: Anna and the Barbies, A Nyughatatlan, „Ezüstbojtár” zenés játék (PG-csoport), Muzsikás együttes, Ölveti Blues Band, The Minds zenekar, Szatmár Néptáncegyüttes, Kokas Banda, Hollóének Hungarica. A gyermekprogramok közül: Kuckó Művésztanya, Bartha Tóni Bábszínház, Kádár Ferkó Fotószínháza, Történelmi Bajvívó Egyesület, sólyomreptetés, népi játszóudvar.

A kiváló fellépők mellett bárki megkóstolhatja a finom malacsülteket, a helyben előállított udvari ételeket, a híres szatmári szilvapálinkát, a Pulya, illetve Koca csokit, a hagyományos Csíki sört is. De nem csak az ízeké a főszerep, hanem a térség épített örökségét is megismerhetik azok, akik bekapcsolódnak a fesztivál egyéb programjaiba, a lovas-, szekér- és kerékpártúrába, amely a folyó menti töltésen, idilli hangulatban, a természet apró csodáit felfedezve vezeti körbe a vállalkozó kedvű vendégeket Szatmár természeti paradicsomában. A nagyszerű túrázási lehetőségek mellett a táj szépségeit, az érintett települések nevezetességeit, templomait is megcsodálhatják, köztük a gyügyei Európa Nostra-díjas középkori templomot, a Kende-kúriát, a cégénydányádi református templomot. Egy biztos, a  kétnapos esemény gazdag és színes ajánlatai között minden korosztály talál kedvére valót. A szervezők várják a fiatalokat és a családokat egyaránt erre a fesztiválra.