A skarlát betűvel és A kis herceggel készül az idei évadra a Győri Balett

Nathaniel Hawthorne A skarlát betű és Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művéből készülő táncjátékokat visz színpadra a 2017–2018-as évadban a Győri Balett.

Kiss János, a társulat igazgatója elmondta, hogy A skarlát betű premierje november 11-én lesz. A regényből készülő táncjátékot Velekei László koreografálja, a próbák már elkezdődtek.

A kis herceget, amely gyermekdarabnak készül, 2018-ban mutatják be Zachár Lóránd koreográfiájával. Kiss János kiemelte, hogy az elmúlt években mindig próbáltak egy-egy gyermekdarabot bemutatni, mert – mint fogalmazott – „a jövő a mi kezünkben van, nekünk kell gondoskodni arról, hogy kineveljük a gyerekeket, megfertőzzük a táncművészettel, a színházművészet szeretetével”.

Az egész országban, de külföldön is többször fellépnek majd    Fotó: Győri Balett

Beszélt arról is, hogy a tavaly az Audi Arénában bemutatott Diótörő-produkciójukat idén decemberben Veszprémben, a Papp László Budapest Sportarénában és Szombathelyen is előadják.

Többször lépnek majd fel a fővárosban, de Pécsett, Keszthelyen és várhatóan Balatonfüreden is lesz egy-egy előadásuk, emellett Bécsben, Olaszország több városában és Moszkvában is fellépnek. Az orosz fővárosban nyolc előadást tartanak.

A Győri Balett társulatának négy új tagját is köszöntötték: Bálint Adélt, Herkovics Eszter Adriát, a szerb Luka Dimicet és a brazil Thales Henrique-t.

Call Now Button