Siófok, Balatonfüred és Hévíz a top 3 balatoni úti cél

Ötből négy magyar tervez balatoni nyaralást, egy-egy foglalás átlagértéke 110 ezer forint. A büfékben a legtöbben fejenként maximum napi 2500 forintot költenek, és összesen 5–10 ezer forint költőpénzzel kalkulálnak egy napra. A legkedveltebb strandok Balatonalmádi és Zamárdi, a legnépszerűbb úti célok toplistáját pedig Siófok, Balatonfüred és Hévíz vezetik.

A magyarok zöme belföldi nyaralást tervez idén, ötből négyen legalább egy alkalommal a Balatonon üdülnek majd a szallas.hu friss felmérése szerint. A foglalások átlagértéke 110 ezer forint, átlagosan 3,7 főre és 4 éjszakára szólnak. Minden negyedik foglalást SZÉP-kártyával rendeznek majd a vendégek, ilyen esetben átlagosan 134 ezer forintot fizetnek a szálláshelyért. „A szállás költsége mellett persze egyéb kiadások is felmerülnek – mondta Keresztes Nóra, a szallas.hu marketingmenedzsere. – Még mindig divat, hogy hűtőtáskával megyünk strandolni. Rántott húsos szendvics helyett ilyenkor a legtöbben innivalót készítenek be maguknak.” A felmérés szerint a vendégek fejenként 2500 forintért vásárolnak a strandok büféjében; belépőkre, programokra pedig maximum 5–10 ezer forint költőpénzzel kalkulálnak.

Az eddig beérkezett foglalások szerint Siófok, Balatonfüred és Hévíz a legnépszerűbb úti cél, őket követi Zamárdi, Balatonlelle és Balatonboglár. „A top tízben egyébként még Keszthely, Balatonföldvár, Fonyód és Balatonalmádi kaptak helyet” – részletezte Keresztes Nóra. A turisztikai látványosságok közül a Festetics-kastély, a szigligeti vár és a Balatoni Hajózás Zrt. Siófok kedvezménykuponjai iránt a legnagyobb az érdeklődés. „Nemcsak kulturális programokra és várak pénztárainál lehet érvényesíteni a kedvezményeket, számos strand is kedvezőbb áron látogatható velük” – árulta el a marketingmenedzser. A népszerűségi lista is ezt igazolja: a top tízben még a Hévízi tófürdő, a Plázs Siófok, a Keszthelyi városi strand és az Annagora Aquapark szerepelnek.

A legforgalmasabb időszak július 15–28. között lesz, a legtelítettebb nap július 21. „Aki még nem gondoskodott a foglalásról, jobb, ha mielőbb cselekszik, mert egyes szálláshelyek már most 70–80 százalékos kihasználtságúak a nyári időszakban, és bizony gyorsan fogynak a lehetőségek – figyelmeztet a szakember. – Siófok és Balatonfüred szálláshelyei között pedig már most is nehéz elérhetőt találni.”

A part, a strand közelsége döntő szempont a szállás kiválasztásakor

A válaszadók kétharmada a Balatonban szívesebben fürdőzik, mint medencében, ezért a szálláshely kiválasztásakor a part és a szállás távolsága az elsődleges szempont. „Az ár a második, a személyes tapasztalatok a harmadik faktor” – mondta Keresztes Nóra. Minden második válaszadó egyaránt menne az északi vagy a déli partra, harmaduk inkább az utóbbit, ötből egy pedig az északit részesíti előnyben. Balatonfüred és Balatonalmádi fürdőhelyei a legnépszerűbbek északon, a túloldalon pedig Zamárdi és Balatonlelle hasítanak. A szabadstrandok nagyobb népszerűségnek örvendenek: ötből csak egy válaszadó választ fizetős helyet, holott utóbbi előnyei a tisztaság, a rendezettség, a kulturált mosdó és a büfé is. „Az ingyenes partszakaszokon viszont a vendégek nincsenek időkorláthoz kötve és a pénztárcájukban is több marad” – mondta Keresztes Nóra. Bár a zsebtolvajoktól félhetnénk, minden második vendég szerint a fizetős partszakaszokon éppúgy számíthatunk lopásra, mint a szabadstrandokon. „A vendégek 44 százaléka hajlandó lenne strandbelépőt fizetni, ha az a csomag- és értékmegőrzést is magába foglalná” – tette hozzá a marketingmenedzser.

Top tíz úti cél a nyáron a balatoni régióban:

  1. Siófok
  2. Balatonfüred
  3. Hévíz
  4. Zamárdi
  5. Balatonlelle
  6. Balatonboglár
  7. Keszthely
  8. Balatonföldvár
  9. Fonyód
  10. Balatonalmádi

Top tíz turisztikai attrakció a nyáron a balatoni régióban:

  1. Festetics-kastély
  2. Szigligeti vár
  3. Balatoni Hajózás Zrt., Siófok
  4. Hévízi tófürdő
  5. Plázs Siófok
  6. Keszthelyi városi strand
  7. Fordított ház, Siófok
  8. Balatoni Bob Szabadidőpark, Balatonfűzfő
  9. Annagora Aquapark
  10. Tihanyi bencés apátság
Call Now Button