Rocklegendák zúztak az alsóörsi Open Road Festen

Kizárólag a Harleyről, a szabadság érzéséről szólt a fesztivál négy napja

A woodstocki fesztivált is megjárt rocklegendák, motoros programok, tüzes cirkuszi produkciók és kaszkadőrbemutatók szórakoztatták a közönséget június 7. és 11. között az alsóörsi Open Road Festen. A szombati felvonuláson több kilométeres sorban vonultak a motorosok: chopperrel, utcai gépekkel, robogókkal, de még kerékpáron is.

 

Aki valaha is részt vett valamilyen rockfesztiválon, az pontosan tudja, mit jelent egy ilyen rendezvény. A 18. alkalommal megrendezett Harley Davidson Open Road Fest azonban minden várakozást felülmúlt, és azok, akik életükben először látogattak el Alsóörsre – mint például e sorok írója –, azok bizony nem győztek betelni a látvánnyal. Kezdődött azzal, hogy a rendezvény hagyományaihoz híven idén is közösen vonultak le a motoros fesztiválozók a fővárosból a Budapest Chapter Motoros Klub vezetésével június 7-én reggel, de Európa számos országából is érkeztek Alsóörsre. Több száz motoros fegyelmezetten, hosszú tömött sorokban érkezett le a fesztivál helyére, ahol aztán pillanatok alatt benépesítették a területet. Már az első nap rocktól és természetesen motordübörgéstől volt hangos a Balaton északi partja…

A rendezvény hagyományaihoz híven idén is közösen vonultak le a motoros fesztiválozók

„Ez az igazi motoros Kánaán…” – fogalmazta meg röviden és tömören egy középkorú férfi, aki azt is elárulta, ez alatt a négy nap alatt szeretné elfelejteni a város és az üzleti élet minden gondját, és feleségével végre átadják magukat annak az életérzésnek, amit szinte kizárólag a motorozáshoz, sőt a Harley Davidsonhoz köt mindenki.

Az úgymond 0. nap „csak” félgőzzel dübörgött, de már érezni lehetett, hogy idén is sikerül a „Feel the Freedom” életérzést kimaxolni. Az estét a zsúfolásig megtelt Rock Arénában Deák Bill Gyula forrósította fel, és amikor rákezdett a felszarvazottak klubjának bemutatására, zúgva énekelte a tömeg, hogy ki mindenki volt ott Bill kapitánnyal azon a bizonyos esküvőn.

Deák Bill Gyula forrósította fel a hangulatot a 0. napon

„Ahol düböröghet a szív, ahol meghallják a hangom, ahol a szó azt jelenti, ahogyan kimondod” – kiáltotta bele az éj sötétjébe Bill és a közönsége. És ez a szöveg pontosan illett az Open Road Festre.

Már ekkor sokan beszéltek arról, vajon ki lesz az a szerencsés, aki a fesztivál végén egy Harley-Davidson Street Rod típusú motorral mehet majd haza vasárnap.

A Harley-Davidson tesztkamion idén is elhozta a fesztiválra a legújabb 2017-es modelleket, amiknek még a sztárok sem tudtak ellenállni, nyeregbe pattant a Tankcsapdából Sidi és Fejes Tomi, Kokó és Kis Viki is, egy laza fél Balaton-kört teljesítve tesztelték a vasakat. A programok között bemutatót tartott Veres Zoltán műrepülő-pilóta és Erdős Csaba kaszkadőr is, a vándorcirkuszok misztikus világát tüzes cirkuszi produkciók elevenítették fel, míg a tesztoszteron emelkedéséről a gyönyörű és szexis rúdtáncosok gondoskodtak.

Erdős Csaba és csapata látványos bemutatót tartott

Szellem a palackból, feltámadás, extázis – ezeket lehetett hallani, amikor a legendás woodstocki fesztiválon is színpadra lépő Ten Years After olyan rockzenei koktéllal öntötte nyakon a fesztiválozókat, amit sosem felednek. A zenekar a 70-es évekbe a gyökerekhez, a tiszta rockzenéhez repítette vissza a hallgatóságot, akik szemüket behunyva képzeletükben száguldottak végig a 66-os úton motoron és a zene hullámhosszán. Bár Alvin Lee már nem lehetett közöttünk, de a közönség sorait kutatva a tekintetekben, az arcokon pont az a különös csillogás jelent meg, az a mosoly, mint amikor a nyeregből száll le az ember. De ez így is van jól, ha motorod a lovad, a hátszeled ez a blues-rock zene legyen.

Woodstock szellemét hozta el Alsóörsre a Ten Years After

És ehhez a magyar bandák is felnőttek! A fesztiválon először debütáló Road zenekar, vagy éppen a Pokolgép is odatette magát, a heavy metál csak úgy áradt az éterben, a végén pedig Magyarország kiváló tribute-bandája, a Guns ’N Roses dalait játszó Hollywood Rose szinte felrobbantotta a színpadot. De ugyanezt megtette másnap Ganxsta Zolee és a Kartel, hiszen a banda mindenkit jégre tett, rettentően jól szóltak, és csak úgy repkedtek az arcpirító rapszövegek és a cenzúrát nem félő gengszterkedés, míg a péntek este sztárfellépője, az Alphaville visszarepített mindenkit az önfeledt ’80-as évekbe. Marion Gold bársonyos hangjával és Jakob Kirsch basszusával szárnyalt az Open Road Fest! Az Alphaville olyan koncertet nyomott, amitől a ’80-as évek tinédzserei is visszafiatalodtak, és amikor zárásként felhangzott a Forever young, többezres kórus énekelte bele az éjszakába a refrént.

Mindenki tombolt, amikor felhangzott a „Bigindzsapan”

A zárónap talán leglátványosabb része a nagy motoros felvonulás, amikor több náció több korosztálya pattant fel valamilyen kétkerekűre, és szombat délben felhorkant megannyi többhengeres, orrunkat édes benzingőz illata csapta meg, ahogy elvonultak előttünk. Alsóörstől Tihanyig szélesek voltak a mosolyok, és egy kicsit mindenkit megcsapott a szabadság szele! Azokat is, akik csak az út szélén állva nézték a csodát…

Alsóörstől egészen Tihanyig vonult a sok ezer motoros

Az este rockmámorban és nem kis izgalomban telt, a Kowalsky meg a Vega melegítette az izmokat, testeket, majd lecsapott az Edda Művek, és olyan őrült bulit csapott, hogy az elsőtől az utolsó sorig apa-anya, fiú-lány táncra perdült, a közönség tombolt és rajongott. Amikor Pataky Attiláék befejezték, eljött a sorsolás ideje, amikor valaki egy Harley boldog tulajdonosává vált.

Szalai Gergelynek egy álma vált valóra: ő nyerte a Harley Davidsont

„El sem hiszem… Nem most kezdtem a motorozást, közel harminc éve hódolok a szenvedélyemnek, csodaszép helyeken jártam már. Most a csavargásaimhoz új társat kaptam, és ezzel a Harley-Davidson Street Roddal elsőként Ausztriának veszem majd az irányt. Egy álom vált valóra!” – árulta el magáról a boldog nyertes, Szalai Gergely, aki azért maradt, hiszen ő is részt vett a Tankcsapda koncertjén, ahol Lukács Laciék ismét bebizonyították, ma az egyik legjobb rockbanda széles e hazában.

A Tankcsapdában sosem csalódik a közönség, itt is a maximumot adták

Aztán vasárnapra újra a csend és béke honolt ott, ahol négy napon át a rockzenéből és motorzajból komponált szimfóniát élvezhettük. És ez bőven kárpótolt minket mindenért.

Jelen és jövővel kapcsolatos cikkeinket ezen a linken találja: Jelen és jövő