Rengeteg premierre készül a Nemzeti

Tizenegy bemutatót tart a jövő évadban a Nemzeti Színház, ahol Szász János, Viktor Rizsakov, Kiss Csaba, Csiszár Imre, Silviu Purcarete, David Doiasvili és Cserhalmi György rendezését is láthatja a közönség.

A jövő évad nagyszínpadi bemutatói között Az ember tragédiája, a Rocco és fivérei, a Meggyeskert, a Tartuffe és a Sára asszony szerepel. A Gobbi Hilda Színpadon a Caligula helytartója, az Álomgyár, az Othello, a velencei, a Kinek se nap, se szél – Egy ember az örökkévalóságnak és a Macskajáték című darab látható, míg a Kaszás Attila Teremben a Hé, magyar Joe! című előadást mutatják be.
Vidnyánszky Attila igazgató – aki a jövő évadban négy előadást rendez – elmondta: erős évad áll mögöttük, izgalmas bemutatókkal és MITEM-mel, az eddigi leghosszabb nemzetközi színházi találkozóval. Az eredményekről szólva kiemelte, hogy a szezon végéig már csak két előadásukra lehet jegyet kapni. Az idei évadban több mint 400 előadásukra 111 ezer jegyet váltottak.
Az igazgató a jövő évadról szólva a legnagyobb értékként a stabilitást nevezte meg, mint mondta, eddigi témáikat viszik tovább, azok mentén gondolkodnak. Stabil, több mint 50 produkcióból álló repertoárjuk van – mondta, hozzátéve, hogy a meglévő repertoárra lehet támaszkodni, ami szabadságot ad, ehhez képest kell új témákat választaniuk.
Az újdonságok közül kiemelte a Gyulai Várszínházzal való együttműködést, amelynek első darabjaként az idén nyáron Szász János rendezésében mutatják be Székely János Caligula helytartója című művét. A sorozat keretében jelentős magyar szövegeket, szerzőket helyeznek előtérbe, jövőre Weöres Sándor-művet mutatnak be.
Szász János, aki 13 éve dolgozott utoljára a Nemzetiben, kiemelte: örömmel tért vissza a színházba. Hozzátette, hogy már megtartották a Caligula helytartója olvasópróbáját. Mint mondta, mindig aktuális darabról van szó, amelynek 40 évvel ezelőtti, Harag György-féle híres előadásában kellékesként, asszisztensként vett részt és játszott is.
Vidnyánkszky Attila hangsúlyozta, hogy több adósságot is törlesztenek a jövő évadban. Silviu Purcarete rendezésében bemutatják a Meggyeskertet, és színre viszik Az ember tragédiáját, amelyet már az elmúlt öt évben szeretett volna megtenni.
Mint fogalmazott, Az ember tragédiáját „folyamatosan rendezi”, legalább öt változatban, szobaszínházként és szabadtéren is színpadra állította már. A színházat ezúttal arénává alakítják, 800 férőhelyes teret hoznak létre, ahol a játékteret négy oldalról vehetik körül a nézők. Az előadásnak – amelyet főként fiatalok játszanak – egyik központi gondolata a választás lehetősége és a szembesülés a halálraítéltségünkkel.
Az előadásban Évát Ács Eszter, Ádámot Berettyán Sándor alakítja, Lucifer szerepét pedig öt színész játssza. Ahogy a János vitézből és a Bánk bánból, úgy Az ember tragédiájából is készül utazó előadás.
Az igazgató rendezésében a Tragédia mellett a Rocco és fivérei, a Hé, magyar Joe! és a Sára asszony látható majd az új szezonban.
A jövő évad darabjai a színészekre építenek – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, példaként említve a Meggyeskertet. Mint rámutatott, a Csehov-darabok mindig helyzetjelentést adnak egy társulat állapotáról. „Felejthetetlen történet lesz” – fogalmazott az igazgató, megjegyezve, hogy Purcarete először rendezi a darabot a társulattal.
Viktor Rizsakov Ivan Viripajev Álomgyár című darabját állítja színpadra. Othello, a velencei címmel William Shakespeare darabját Kiss Csaba rendezésében játsszák, aki elmondta, hogy Gyulán színpadra állította már egyszer a darabot. Hozzátette: a mostani előadás a bizalom törékenységéről fog szólni.
Robert Bolt Kinek se nap, se szél – Egy ember az örökkévalóságnak című drámáját Csiszár Imre rendezésében tűzik műsorra, David Doiasvili pedig Moliere Tartuffe című darabját állítja színpadra. Cserhalmi György rendezésében Örkény István Macskajáték című művét láthatja a közönség. Az utóbbi kapcsán az igazgató kiemelte: Örkény életművének meg kell jelennie a Nemzeti Színház repertoárján.

Hé, magyar Joe! címmel Földes László Hobo művét is műsorra tűzik. A szerző elmondta, hogy a darab a bűnről, a lelkiismeret-furdalásról és a kitaszítottságról szól. A történetet a Hey Joe című blues alapján írta dalszövegekben a szerző, a zenét Pengő Csaba és Kiss Zoltán jegyzi. A mű ősszel dupla lemezként egy hangoskönyvben jelenik meg, a kétszereplős előadást, amelyben Hobo partnere Rácz József lesz, novemberben láthatja a közönség.
Az igazgató szólt a Kaposvári Egyetemmel való szoros együttműködésről is, továbbá elmondta, hogy a marosvásárhelyi Spectrum Színházzal közös produkcióban készül Döbrentei Sarolta Sára asszony című darabjának előadása.
Kitért arra is, hogy a jövő évadban több turné is vár a társulatra. Szeptemberben a stockholmi Bergman-fesztiválon vesznek részt Kiss Csaba korábbi rendezésével, októberben Belgrádba utaznak két előadással. Litvániában, a zágrábi nemzeti színházban, Macedóniában, Moszkvában és a nyár elején Spanyolországban is fellépnek. Emellett a 25 éves beregszászi színházat is köszöntik októberben. Mint mondta, a nyáron Gyulára, Kisvárdára, Mikházára, Kapolcsra és Viszákra utazik a Nemzeti Színház.
Kiemelte, hogy nyáron a csíksomlyói Nyeregben adják elő a Csíksomlyói passiót. Augusztus 18-án a darab új változatát adják elő, ugyanúgy, ahogy elkészül a Körhintának is az új, utaztatható változata.
Mint elhangzott, a jövő évadra már megvásárolhatók a bérletek, szeptember 22-én pedig nyílt nappal várja nézőit a színház.

Call Now Button