A pálinka szerelmeseinek Gyulán a helye

Három napra ismét a „pálinka fővárosává” változik Gyula, a Várkertben ugyanis április 28. és 30. között rendezik meg a 18. Gyulai Pálinkafesztivált.

A belépődíjas rendezvényen az ország mintegy húsz pálinkagyártójának több száz termékével ismerkedhetnek meg a látogatók.

Verseny

Brillante 2017 néven rendezik meg a fesztivál keretén belül a párlatversenyt, amelyen a magán- és bérfőzetők mellett idén a kereskedelmi főzdék is indulhattak. Több mint 700 párlatot neveztek a versenyre.

A kereskedelmi főzdék a legjobb pálinka és a legjobb kereskedelmi főzde címért versengenek, a bér- és magánfőzetők között a legjobb versenyminta, legjobb magánfőzött és bérfőzetett párlat, legeredményesebb magán- és bérfőzető, valamint a legeredményesebb bérfőzde fődíjakat osztják ki szombaton délután. Emellett mindkét kategóriában champion-, arany-, ezüst- és bronzminősítéseket is kapnak a benevezett tételek.

Ekkor derül ki az is, melyik helyi kereskedelmi pálinkafőzde párlata viselheti egy éven keresztül a Békés megye pálinkája címet. A győztes főzdétől a Békés Megyei Önkormányzat egy éven keresztül – protokollcélokra – vásárol pálinkát.

Gasztronómia

A szervezők idén újdonságként Kárpát-medencei civil szigetet rendeznek be a fesztivál helyszínén. A programon 15, a Kárpát-medencében működő, magyar ajkú, kulturális, gasztronómiai, hagyományápoló területeken tevékenykedő civil szervezet mutatja be tevékenységét az érdeklődőknek.

Koncert

A rendezvényen fellép a Karthago, a Magna Cum Laude, Nagy Feró és a Beatrice, Kis Grofó, a Kelemen Kabátban, Rúzsa Magdi, Szikora Róbert és a R-Go, Gáspár Laci, valamint a Péterfy Bori és a Love Band. A szervezők vasárnap családi napot rendeznek, délig ingyenes lesz a belépés a fesztivál területére.

Fotó: Shutterstock

 

Call Now Button