Örökölhető a császármetszéses szülés kockázata

Kétszer nagyobb eséllyel szülik meg gyermekeiket császármetszéssel azok a nők, akik maguk is így jöttek világra, mint azok, akik természetes úton születtek – állapították meg bécsi kutatók. 

A császármetszéssel született nőknél ugyanis saját gyermekük feje is ritkábban fér át a szülőcsatornán. A szakértők eredményeiket a PNAS című folyóiratban mutatták be.
A bécsi szakértők kimutatták, hogy azoknál a nőknél, akik téraránytalanság miatt császármetszéssel születtek, 2,8-szer nagyobb eséllyel szülik meg ugyanilyen körülmények között a gyermeküket azokhoz a nőkhöz képest, akik természetes úton születtek.
Philipp Mitteröcker, a Bécsi Egyetem elméleti biológiai tanszékének munkatársa már 2016-ban bemutatta a kollégáival készített matematikai modellt, amellyel azt vizsgálták, mi lehet az oka annak, hogy több százezer évnyi természetes szelekció után még mindig nagyon magas a születési problémák aránya.
A szűk medence előnyös az előrehaladás szempontjából, és megelőzi szüléskor a medencefenék-problémákat, a babának azonban annál nagyobbak a túlélési esélyei, minél nagyobbak születéskor. A szelekció tehát egyszerre részesíti előnyben a szűk csípőt és a nagy babát, de csak egy bizonyos pontig: ha a baba nem fér át a szülőcsatornán, az végzetes lehet számára.
A diagram szerint a természetes szelekció nem tudja kiküszöbölni a medence és a fej közötti, akár halált is okozó aránytalanságot, vagyis téraránytalanságot – vélik a kutatók.
A 20. század közepe óta azonban az orvosok meg tudják menteni császármetszéssel az érintett anyákat és gyerekeiket, ami már most evolúciós változásokat okozott – fejtették ki tanulmányukban.
A téraránytalanságok miatti születési problémák gyakorisága 20 százalékkal növekedett az elmúlt évtizedekben.