ORFK: nyáron jobban kell vigyázni a gyerekekre

Nyáron több gyereket ér közlekedési baleset, július–augusztusban ez az arány akár kétszerese is lehet a februári, márciusi adatoknak, ezért jobban oda kell figyelni rájuk – mondta Kiss Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára az M1 csatornán szerdán.
Kiss Csaba közölte: az ezzel kapcsolatos rendőrségi kampány része a szülők megszólítása, a gyerekeknek pedig sok tábort rendeznek, amelyekben nemcsak a rendőri munkát ismerhetik meg, hanem a biztonságos közlekedésről is tanulhatnak. Fontos az is, hogy a járművezetők jobban figyeljenek a nyáron olyan helyek környékén, ahol sok gyerek fordul meg, így a játszóterek, strandok közelében, vagy a Velencei-tónál és a Balatonnál – tette hozzá.
Kiss Csaba kitért arra is, hogy július–augusztusban a nyaralások miatt jóval nagyobb a forgalom az országban, ezért nagyon zsúfoltak az autópályák, a fő közlekedési utak, így sokkal nagyobb figyelemmel kell közlekedni nemcsak a hétvégéken, hanem a hétköznapokon is.