Olaszrizling lett az ország legjobb fehérbora

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által szervezett 2018. évi országos borverseny legjobb fehérborának a Varga Pincészet 2017-es évjáratú Aranymetszés Friss Olaszrizlingjét választották.

„Nagy a jelentősége számunkra ennek a sikernek” – hangsúlyozta Varga Péter a pincészet tulajdonosa, majd hozzátette: „Az ország legnépszerűbb borfajtájáról van szó, amiből csak a mi pincészetünk évente több mint 2 millió palackot értékesít. Ugyanakkor az olaszrizlinget a szakma és a fogyasztók jelentős része néhány éve még nem tekintette prémiumfajtának, ám az idei borverseny is megmutatta, hogy le kell számolnunk a fajtát kísérő előítéletekkel.

Olaszrizling-termesztéssel szinte az ország összes borvidékén foglalkoznak, a legkiterjedtebb ültetvényeket a balatonfüred–csopaki, a badacsonyi és az egri borvidékeken találhatjuk.

„Nagy áttörésnek számított, amikor a tavalyi bordeaux-i borversenyen elért három aranyérmünkből egyet szintén egy olaszrizling, a 2014-es száraz Aranymetszés Olaszrizling hozott, de egy arany csak annyit jelent, hogy a bor bekerült a legjobb 10–15 százalék közé. A kategóriadíj viszont azt, hogy a bírálók jobbnak találták az összes többi bornál, így a borversenyeken általában győzedelmes Chadonnay-knál, Sauvignon Balnc-oknál, Pinot Griseknél, azaz a csúcsminőséget jelentő francia fajtáknál is. Köszönettel tartozunk azoknak a szőlész-borász elődöknek, akik 25–35 évvel ezelőtt a legjobb dűlőkben telepítettek olaszrizlinget, és mi most szó szerint élvezhetjük munkájuk gyümölcsét. Hálásak vagyunk dr. Kállay Miklósnak, egykori borászati tanszékvezetőnek, ma emeritus professzornak, a Magyar Bor Akadémia örökös elnökének, aki minden alkalmat megragadott, hogy felhívja a figyelmünket a fajtában lévő lehetőségekre, és hogy megjósolta évtizedekkel ezelőtt a jelenlegi sikereket” – mondta Varga Péter.

Az országos borverseny Magyarország legnagyobb merítésű és legismertebb bormustrája. Az esemény a szőlész-borász szakmai önkormányzat borversenysorozatának csúcsrendezvénye, országos záróeseménye. A helyi hegyközségi és borvidéki borversenyeken 2018-ban több mint 6800 mintát értékeltek a bírálók. Ezekből a legjobb borok kerültek a csúcsrendezvényre, ahol 223 pincészet 770 tételét minősítette a zsűri.

Az olaszrizlinget egyébként Magyarországon négyezer hektáron termesztik, amivel hazánk harmadik legjelentősebb fehérborszőlő-fajtája. Olaszrizling-fajtanévvel a borászatok közel 9,5 millió liter bort hoztak forgalomba az előző borpiaci évben. Ennek a mennyiségnek közel a fele, 4,4 millió liter a balatoni borrégió eredetvédelmi kategóriájának egyikével kerül forgalomba (Balaton, Badacsony, Balatonfüred–Csopak). Jelentős olaszrizlingtermő vidék továbbá Észak-Magyarország (mátrai és egri borvidék), a Dunántúl (Pannonhalma, Szekszárd), valamint a Duna borrégió borvidékei.

Call Now Button