Nyugat-Szamoa, ahol elmaradt a december 30-a!

Sok furcsaság történik a világban. Elképesztő, de nem egyedi ötlettel állt elő a két nagy és nyolc kisebb szigetből álló Szamoai Független Állam, más néven Nyugat-Szamoa vezetése 2011-ben: bejelentették, azon a héten elmarad a másnap, és a csütörtökön nyugovóra térők másnap reggel nem péntekre, hanem szombatra ébrednek. Egy napot, méghozzá a december 30-át ugyanis kitörölték az akkori naptárból. Az alkalmazottak megkapták pénteki bérüket, a bankok viszont nem számolhattak fel kamatot a pénteki napra.

A polinéziai ország épp a térképen szaggatott vonallal jelölt dátumválasztó mentén fekszik

A polinéziai ország épp a térképen szaggatott vonallal jelölt dátumválasztó mentén fekszik, ami bizonyos esetekben hátrányt jelent. Mivel az ország legfontosabb kereskedelmi partnere, Ausztrália és Új-Zéland az úgynevezett „hétfő–vasárnap vonal” ellenkező oldalán volt található, így mindig egynapos csúszásban voltak velük szemben. A 119 esztendeig a keleti oldalon fekvő Szamoa vezetése ezért gazdasági megfontolásból úgy döntött, hogy az államuk átkerül a képzeletbeli vonal nyugati felére, és így az elsők között köszöntheti majd az újévet. 2012-ben már így is történt.

A zónaváltás megkönnyíti a kereskedelmi kapcsolatokat

„A zónaváltás megkönnyíti a kereskedelmi kapcsolatokat Új-Zélanddal, Ausztráliával és Ázsiával is” – magyarázta a döntést a miniszterelnök, Tuilaepa Sailele Malielegaio.

Ami azonban a politika és a gazdaság számára ünnepnap volt, néhány ember számára tragédia. A 180 ezres ország népességéből ugyanis 775 embernek éppen december 30-án van a születésnapja, ami a változások miatt 2012-ben elmaradt.

A kommunikációs és technológiai miniszter a döntés turisztikai előnyeit ecsetelte

A kommunikációs és technológiai miniszter a döntés turisztikai előnyeit ecsetelte: „Mivel a jövőben a két Szamoa között húzódik a dátumvonal, bárkinek megadatik, hogy két születésnapot vagy két házassági évfordulót ünnepelhessen ugyanolyan dátummal, de két különböző napon kevesebb mint egy repülőórányi távolságban” – mondta.

Szamoán egyébként nem ez volt az első alkalom, hogy átugrottak a dátumválasztó egyik oldaláról a másikra. Az ország 1892-ig a nyugati oldalhoz tartozott, akkor azonban hasonló megfontolásból úgy döntöttek, hogy át szeretnének kerülni a dátumválasztó másik felére, hogy megkönnyítsék az Amerikai Egyesült Államokkal és Európával való kereskedést.

A hírek szerint most nyugalom van, bevált a 2011-es intézkedés. Érdekesség, hogy Amerikai Szamoa nem tért át a másik időzónába.

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook-boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még közel 200 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat.

Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik banner hirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!

www.alomutazo.hu