Nyáron visszatér az Ifipark a Várkert Bazárba

A tavalyi sikeres sorozat után ismét Volt egyszer egy Ifipark címmel rendeznek koncerteket a budai Várkert Bazárban. Június 29-től szeptember 7-ig az Omega, D. Nagy Lajos, Hobo, az Apostol és a Dinamit lép fel.

„Az 1961 és 1984 között működött Budai Ifjúsági Park a magyar rockzene születésének egyik bölcsője volt. A 2016-ban a helyszínen tartott nagy sikerű Omega-koncert adta az ötletet a programsorozat megszervezéséhez, a régi hangulat felidézéséhez. Tavaly a Piramis-évek, a Beatrice, a P. Mobil, a Mini, a Skorpió és a Karthago lépett fel” – mondta Gyutai Csaba, a Várkert Bazár ügyvezető igazgatója.

Omega együttes

Idén június 29-én az Omega, augusztus 8-án D. Nagy Lajos (Rolls, Bikini), augusztus 11-én Hobo (Földes László), augusztus 23-án az Apostol együttes, végül szeptember 7-én a Dinamit együttes ad koncertet a Várkert Bazárban.

Benkő László, az 56 éve alakult Omega együttes billentyűse úgy fogalmazott, hogy jó érzés felidézni mindent, ami az Ifiparkban történt, függetlenül a néhány kellemetlen emléktől is.

„A koncerteken az egész környék tele volt emberekkel, nagyon fontos szórakozóhely volt. Tizenöt-tizenhat évesen éppen az Omegát láttam itt először, de ledobtak egy vasszéket, így nézőként később nem jöttem, az Omegával azonban számos emlékezetes esténk volt itt” – tette hozzá Molnár György „Elefánt”, az Omega gitárosa.

Nagy Lajos arról beszélt, hogy először 1982 májusában a Rolls Frakcióval lépett fel az Ifiparkban tizenhét ember előtt, de az év szeptemberében már hatezren voltak kíváncsiak rájuk. „Most szólókoncertem lesz, amelyen a Rolls Frakció- és Bikini-dalok mellett előadunk néhány dalt korábbi szólólemezeimről. És készül új albumom, erről is játszunk, a beharangozó kislemez, a Minden, ami volt című korongot mindenki megkapja a belépőjegy mellé.”

Hobo megjegyezte, hogy nézőként sokat járt a Ifiparkba a hatvanas-hetvenes években a megkövetelt öltönyben, nyakkendőben és fehér ingben. „Volt egy Kex-koncert, amelyen brahiból tizennégyszer egymás után előadták a Marina, Marina című slágert, egy Radics Béla-bulin meg azt kiabálta a közönség, hogy »Bélát a pártba!« A Hobo Blues Band koncertjein két-háromezer ember zsúfolódott össze a színpad előtti katlanban, látni lehetett az arcukat.” Hobo és csapata augusztus 11-én a régi és új dalokból egyaránt válogat.

Apostol együttes

Eredetileg dzsesszrock zenét játszott az Apostol együttes, a 48 éve alakult csapat sikerkorszaka a populárisabb zenére áttéréssel a hetvenes évek közepén kezdődött az énekes Meződi József csatlakozása után. Olyan, mindenki által dúdolt slágerek születtek a hetvenes-nyolcvanas években, mint a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, a Nem tudok élni nélküled vagy az Eladó, kiadó most a szívem.

„A váltás a slágerzenére nem tudatosan történt: az Okosabban kéne élni véletlenül került hozzánk, Bolba Lajos, a Made in Hungary című rádióműsor zenei rendezője adta oda nekünk” – idézte fel Németh Zoltán, a zenekar billentyűse, alapítója.