November 1-jén életbe lép az e-recept

Pár nap és elektronikusra vált az eddigi receptfelírás és -kiváltás rendszere Magyarországon. November elsejétől életbe lép az e-recept. Ugyan egy évig papíron is megkapjuk a gyógyszereket, mint eddig, de az orvosoknak úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben, EESZT-ben kell rögzíteni a pirulákat. A patikus így ezen túl innen le tudja kérdezni a beteg érvényes vényeit, és a háziorvos is látja, hogy mindent kiváltunk-e, illetve más orvosnál nem írattuk-e fel ugyanazt.

Az új rendszer előnye, hogy a beteget kezelő orvos a más orvosok által felírt recepteket is látja az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben. Így könnyen kiderülhet, ha a beteg több, azonos hatóanyagú gyógyszert íratott fel magának a gyógyszer-túladagolás kockázatát teremtve meg, továbbá a különböző gyógyszerek nemkívánatos kölcsönhatásai is megelőzhetők – emelte ki a rendszer egyik elemét a seniorplus.hu olvasóinak dr. Hankó Zoltán.

A Magyar Gyógyszerészkamara elnöke szerint fontos, hogy ezen túl a gyógyszerkiváltásnál a patikában a betegnek igazolnia kell magát a tajszámával vagy elektronikus személyi igazolványával, s ha megkapta a gyógyszert, akkor átvételi elismervényt kell adnia a patikusnak. Ebből következően az e-recepttel mindenki csak a saját nevére felírt gyógyszert válthatja ki, ha egy felnőtt családtagnak vagy egy szomszédnak kell elhozni a gyógyszerét, akkor szabályos meghatalmazás kell, vagy kérni kell az orvostól a régi vényt helyettesítő papírt, amit már olyan szabadon lehet használni, mint a maiakat.

A magánorvosoknál tovább megmarad a papíralapú recept, mivel a magánszolgáltatóknak csak jövő novemberben kötelező csatlakozniuk a rendszerhez. A közellátásból sem tűnik el, hiszen ha a háziorvos házhoz megy, ott csak papírreceptet tud írni, emellett bizonyos speciális gyógyszereket is csak így tudnak majd felírni, mert ezek nincsenek benne az elektronikus rendszerben. A jövőben, ha valaki elveszti a receptjét, a személyi igazolványa és a tajkártyájának a bemutatása után az ország bármely patikájában kiválthatja az orvosságát – mondta a kamara elnöke.

Lényeges, hogy gyakorlatilag egy évig valójában semmi sem változik, hiszen ugyanúgy jár a papírvény is. 2018. december 31. után már csak egy felírási igazolást fognak adni az orvosok, a rendszerben ugyanis minden rögzítve van. A patikus automatikusan fogja kiadni a készítményeket.

A beteg hamarabb kaphatja meg a beutalóját és a receptjét is a jövőben

Dr. Magyar Emese háziorvos szerint ennek a rendszernek sok előnye van. A beteg hamarabb kaphatja meg a beutalóját és a receptjét is a jövőben. Hiszen elég lesz az orvos által megadott e-mail címen kommunikálni és nem kell külön időpontot kérni és a rendelőbe fáradni. Ez főként az ötven év felettiek életét könnyíti meg. Természetesen a rendszert azért találták ki, hogy egy idő után a papíralapú recepteket teljesen felváltsa az elektronikus. Így érdemes minél előbb megbarátkozni vele.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei