Nincs karácsony Gájer Bálint nélkül

Karácsonyi nagylemezén szereplő dalaiból ad koncertet Gájer Bálint 2018. december 21-én 19.30 órától a MOM Sportban.

A magyar „swing’n pop” zenei stílus meghonosítója és vezéralakja a tavalyi nagysikerű karácsonyi koncertje után idén ismét nagykoncerttel kedveskedik a rajongóinak. A híres amerikai karácsonyi dalok magyar nyelven lesznek hallhatóak, 16 vonós és a zenész tíztagú zenekara által játszott dalokban fellelhetők lesznek Dean Martin, Bing Crosby, Frank Sinatra és Michael Bublé stílusjegyei is. A műsorban néhány angol nyelvű karácsonyi dal is hallható lesz, illetve a két korábban megjelent lemezéről is idéz.

Gájer Bálint sikerének titka a tehetségén kívül kellemes eleganciájának és közönségéhez való közelségében rejlik. „Karácsony környékén egészen különleges énekelni, hiszen a dalok könnyebben a közönség szívéig hatolnak. Nagyon örülök, hogy 2018-ban is egy csodaszép ünnepi műsort adhatok, amiben természetesen számos meglepetéssel is készülök” – mondta Gájer Bálint.

A koncert a Danubius Music menedzselésével és az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg. Jegyek: http://www.eventim.hu/hu/jegyek/gajer-balint-koncert-budapest-mom-sport-494696/event.html.

Gájer Bálint 2001 és 2005 között a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-ének szakán Pély Barna és Pocsai Kriszta tanítványaként folytatta pályafutását. 2009-ben megnyerte a III. Jazzy jazzdalverseny „Legjobb férfiénekes”-ének járó díját. 2010-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen sikeresen szerzett jazz-ének előadóművész-, -tanárdiplomát. 2010 októberében megjelent újabb együttese, a Group ’N’ Swing zenekar című bemutatkozó nagylemeze. 2012-ben ezt követte a formáció „Botrány” névre keresztelt második stúdióalbuma. 2013-ban Gájer Bálint a dobogó másik fokán végzett a „The Voice” tehetségkutató magyarországi szériájának döntőjében. 2013-ban az énekes a Group ’N’ Swinggel Fonogram-díjat kapott a Botrány című nagylemezért „Az év hazai szórakoztató zenei albuma” kategóriában. 2013-ban Gájer Bálintnak ítélték az Alle Elegancia díját „A legelegánsabb zenész” kategóriában. 2014 októberében megjelent „Egyszerű az élet” című első albuma. 2015 májusában Fonogram-díjat nyert az „Egyszerű az élet” című albuma „Az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele” kategóriában. 2015 februárjában döntőbe kerül a magyarországi eurovíziós dalfesztiválon (A dal 2015) a „That’s How It Goes” című száma. 2016 novemberében jelent meg második önálló lemeze, mely a „Swing ’N’ Pop” címet viseli.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei