Százezrek nézik ezekben a hetekben a Magyar Televízióban a Fölszállott a páva népzenei és néptánc kutató versenyt, amelyen több száz gyerek és fiatal méri össze tudását. Gubik Józseffel, az Újbudai Babszem Táncegyüttes művészeti vezetőjével beszélgettünk tehetségről, oktatásról no és a magyar néptánc helyzetéről. A feleségével jelenleg 200 gyereket tanítanak Budapesten.
Ma Magyarországon nincs minden iskolában néptáncoktatás. Helyette tornát, úszást, illetve focit oktatnak a legtöbb helyen. Igény lenne rá. Ennek a hiányát mennyire lehet érezni?
A magyar néptánc nagyon összetett dolog. Több tudományágat, vagy ha úgy tetszik, iskolai tantárgyat érint. Gondoljunk csak arra, hogy a népdalok tanítása során az alapvető zenei ismeretek gyakorlása, a zenetörténet megismerése mellett a szövegek magyarázatán keresztül hogyan jutunk el a néprajzhoz és a történelmi kapcsolódásokhoz vagy a tánctörténethez. A tanított tánc helyének ismertetése kapcsán miként érintjük a földrajzot, vagy a táncos mozgások tanulása során hogyan ismerik meg a gyerekek a testrészeiket és ezzel a biológiába is bepillantottunk. Mindezek széles látókört és ezt átadni képes tanárokat feltételeznek. Ennek megvalósítása néhol nehezebben megoldható, viszont sportolásra van lehetőség, ezért az iskola az egyszerűbben megoldható mozgásformát választja a tanulóknak. A mozgás nagyon fontos a mai gyermekek számára, akik rengeteg időt töltenek az iskolapadban, rosszabb esetben utána a tv vagy a számítógép előtt ülve. Ezért minden mozgással, aktívan töltött perc hasznos számukra. A hiányérzetet az okozza, hogy a néptáncoktatás által nyújtott intellektuális tudást, vagy a nemzettudat, magyarságtudat kialakítását semmilyen más sport nem helyettesítheti. Mert ezen dolgok legnagyobb részéről kizárólag a néptáncórán szereznek tudomást a gyerekek. Ahhoz, hogy felnőttként megtalálják helyüket a világban, nagyon fontos, hogy megismerjék nemcsak a történelmi múltjukat, hanem az egyszerű emberként élő őseik életét is a néphagyományainkon, népdalainkon, népzenénken, néptáncunkon keresztül.
Mennyire van ma mostoha körülmények között a néptánc?
A körülmények többnyire jók. Ha az iskolai néptáncoktatást nézzük, akkor persze sok hiányosságot láthatunk. Nincsenek felszerelt tánctermek az iskolákban, az, hogy a néptáncoktató zenei anyaggal rendelkezik, az természetes. Tudom, hogy sok mindenre nincs anyagi forrás, de mondjuk a tanításhoz használt hangfelvételeket népzenészekkel lehet elkészíttetni, akik nyilván pénzért állnak rendelkezésre. Hogy ez így történik, legtöbbször fel sem merül az iskola vezetőségében. A táncegyüttesek azonban jobb helyzetben vannak abból a szempontból, hogy az ott dolgozó szakemberek többnyire megtalálják a módját különböző pályázatokon, önkormányzati támogatásokon keresztül, hogy a tanításhoz szükséges feltételek megfelelőek legyenek. Így a szülőknek vonzóak a táncegyüttesek. Úgy látom, szívesen is viszik a gyermekeiket ilyen csoportokba.
Más ma a megítélése, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt?
Bizonyos szempontból igen, másból meg nem. A néptánc most inkább hasonlít egy divatos különórához, amelynek versenyeznie kell a balettal, RSG-vel, rockyval stb. Azonban vannak olyan szülők, akik fontosnak tartják gyermekük nemzettudatos nevelését, a néphagyományok megismerését, vagy ők is táncoltak néptáncot gyermekkorukban és ezen pozitív élmények hatására döntenek úgy, hogy néptáncra hordják a gyermeküket.
Húsz éve még jelentős volt az az érzés, hogy a magyar népi kultúra a laikusok szerint egy kirakatba rakható dísztárgy. Azonban a táncházmozgalom kiteljesedésével ez megváltozott. Szélesebb körben vált szórakozási formává a táncolás.
Mennyire fogékonyak a mai gyerekek a néptánc iránt?
Önmaguktól nem nagyon. Nagyon meghatározó a családi háttér, illetve az az élmény, amit elsőre okoz a néptánccal való találkozás. De roppant nehéz lekötni a figyelmüket a tablet, az okostelefon színes, villogó világa mellett. Holott a tánc is legalább olyan interaktív, mint az appok, amelyek az okoseszközökön futnak, de az energiabefektetésből, a kitartásból sokkal több kell a táncoláshoz.
Évek óta egyre több családot ültet a tévé elé a Fölszállott a páva tehetségkutató műsora. Lehet érezni a hatását? Esetleg több gyereket érdekel?
Szerintem igen. Van hatása a társadalomra ennek is, bár, mint minden, ez is csak pillanatnyi élmény. Lefut a műsorfolyam a tv-ben, akkor nézik a gyerekeket, hogy milyen aranyosak, esetleg néhányan el is kezdenek ennek hatására táncolni, de alapvetően hamar elvész a zajban. Mindenesetre nagyon hasznos az, ha egy tv-csatorna értéket akar közvetíteni, akkor a népművészetből merít.
Mennyire jó egy ilyen tévésorozat, mennyiben lehet példa a gyerekeknek?
Azoknak a gyerekeknek, akik táncolnak, lehet példaértékű, amit látnak. Fontos, hogy lássák, mások is táncolnak, nem csak ők. Volt, hogy azt tapasztaltam, valaki azért vesztette el a lelkesedését a néptánc iránt, mert az iskolában gúnyolták a társai, hogy ő néptáncra jár. Ilyenkor nagyon sokat segít, ha van olyan példakép, akiből erőt meríthet az ember. Fiatal táncosként, még a 90’-es évek elején, félistenként néztünk némelyik táncosra az Állami Népi Együttesből. Most is szükség van példaképekre, csak állják meg a morális helyüket a mai világban, hiszen most sokkal jobban közszemlére van téve a magánélet, köszönhetően a közösségi médiának.
Babszemesek is indulnak?
Igen. Egy szóló táncospár és egy szóló népdalénekes indult az együttes táncosai közül.
Egyéb versenyeken is feltűnnek a gyerekek. Fontos a megmérettetés?
Bizonyos tudásszint fölött fontos, hogy legyen visszajelzés a tanultakról. Ezért a táncegyüttessel rendszeresen részt veszünk az Örökség Egyesület, a gyermek táncegyütteseket összefogó szervezet által rendezett találkozókon, illetve területi és országos szólótáncversenyeken is indítjuk táncosainkat, például Jászberényben, ahol szép eredményeket érnek el.
Mi az a plusz, amit a néptánc adhat és mással nem is lehet helyettesíteni?
Nos, erről a témáról könyvek születtek már, így csak néhány gondolatot írok le. A tánc az aktív mozgás mellett ad érzelmi, emocionális feltöltődést. A magyar néptánc oktatása lehetőséget ad a látókör szélesítésére, mely az általános tájékozottságot növeli. A zene, a dalok szövege, tehát a népköltészet, a népszokások átélése a tanulási folyamat során egyszerre hat az izmokra és az érzelmekre. Végül a hagyományos paraszti élet konzervatív világszemlélete, az elődeink által összegyűjtött tudás, a kultúránk tisztelete a néptánccal adható tovább. Tudták ezt régen az elődeink. Ezért tanították már táncra, dalra a még épp csak járkálni tudó kisgyermeket is.
Évről évre gyarapszik az újbudai Babszem Táncegyüttes. Közel 200 tagja van. Gondoltak-e arra, hogy más kerületek felé is terjeszkedjetek több oktató bevonásával?
Egyelőre nem tervezünk ilyet. A Babszem Táncegyüttest mindig családias légkör jellemezte. Ezért is vált vonzóvá a családoknak. Bár a XI. kerület a legnagyobb Budapesten és túlnyomó részt az itt élő családok választanak minket, mégis többen a szomszédos kerületekből vagy vidékről is járnak hozzánk.
Buda egyik legismertebb helyén, a Fonóban és számos általános iskolában is tanít feleségével, Rikassy Barbarával. A mozgás és a népi kultúra mellett mi az, amit úgymond másként tanulnak vagy tanítanak a babszemeknek?
Mint mindennél, itt is a rá szánt idő a fontos. Míg az iskolai oktatásban a gyerekek heti egyszer 45 percet töltenek a tánctanulással, ami nagyon kevés, addig a táncegyüttes próbái még a legkisebb Harmatocska csoportosoknak is kétszer 60 perc. Ez a gyakorlásra fordított idő és a rendszeresség, sokkal több lehetőséget ad a táncolás élményének átadására, mint az iskolai keretek között folyó munka.
November 27-én lesz a Nemzeti Színházban az együttes gálaestje Kodály Zoltán évfordulójára emlékezve. Mennyire nehéz egy ilyen műsort színpadra vinni és betanítani a gyerekeknek?
A műsor alapgondolata az, hogy mutassuk be néhány olyan vidék táncát, ahol Kodály népdalt gyűjtött. Amikor Barbara azzal az ötlettel állt elő, hogy emlékezzünk meg Kodályról, de néptáncos szemmel akkor rögtön láttuk, hogy a Kodály által szerzett népdalokra épülő műveit megkerülni, kihagyni nem lehet. Így lesz a műsorban néhány olyan darab, amikor Kodály műre táncolunk, például a Kállai-kettős, vagy a Marosszéki táncok, Mátrai képek. Illetve a Kodály műveket állítjuk párba olyan néptánc koreográfiákkal, amelyek arról a területről, vidékről, tájegységről valók, mint amit Kodály is felhasznált az adott művében. Például a Kállai-kettőst rögtön egy szatmári koreográfia követi. A Kodály-darabokra táncolni nem könnyű. Kihívást jelent a táncosok számára is, de lelkesen, szívesen gyakorolnak, a közreműködésük, a pozitív hozzáállásuk nagyon sokat segít a tanítási folyamat során. A nagyszabású műsor fellépőinek szervezése nagyon kemény munka volt. A két kórus, Szent Angela Kórus, Veszprém Városi Vegyeskar, a Zuglói Filharmónia Záborszky Kálmán vezetésével, Csernók Klára népi zenekara, Marosfalvi Tünde zongorista, Molnár András Kossuth-díjas operaénekes, Kovács János, az Operaház karnagya vezénylésével, mind mellénk álltak és lelkesen támogatják műsorunkat. Ezekhez tesz még hozzá az illusztris helyszín a Nemzeti Színház, ahol a bemutató lesz.
Lehet már látni egy 8–10 éves gyereknél, hogy lesz-e belőle jó táncos?
Hallottuk már, hogy a zseni 1 százalék tehetség, 99 százalék szorgalom. Valami ilyesmi itt is van, bár a fizikai adottságok, a testfelépítés, az izomzat, a hajlékonyság, a zenei érzék alapvetően meghatározóak egy táncosnál. Ezek már kis korban is mérhető, látható tulajdonságok, amelyek megfelelő oktatással fejleszthetőek. Ha társul hozzá kitartás és lelkesedés, akkor jó táncos válik belőle. A Babszem Táncegyüttesben különösen odafigyelünk a gyerekek tehetséggondozására. Több tanítványunk is táncos pályán képzeli el a további szakmai életét, aminek nagyon örülünk.
Egyáltalán milyen a jó néptáncos?
Az állatok szembekötősdit játszanak az erdőben. Bekötik a nyuszi szemét. Futkosnak körülötte, mire elkapja a kígyót. Elkezdi tapogatni. „Se füled, se kezed, se lábad, akkor te csak népzenész néptáncos lehetsz.”
Névjegy
Táncos tanulmányait gyermekként a fóti tánccsoportban kezdte 1987-ben. Az itt töltött évek során Varga Zoltán tanítványa volt és innen került a Fóti Népművészeti Szakközépiskola néptáncszakára. Itt Varga Zoltán tanítványaként szerezte meg a táncos szakmát 1997-ben.
1994-ben került a Corvin Táncegyüttesbe, mely akkor az Állami Népi Együttes utánpótláscsoportja volt. Itt ismerkedett meg Timár Sándorral, akinél egészen 2005-ig táncolt és az ő táncpedagógiai módszerére alapozta saját táncoktatási metodikáját. Gyakori szakmai tapasztalatgyűjtésre adódott lehetősége a Csillagszeműeknél, de már a Timár Kamara Táncegyüttesben táncolva, korábbi együttesét – Corvin – is volt alkalma vezetni. 2004-ben a Magyar Táncművészeti Főiskolán diplomázott. Mai napig tanít néptáncot iskolákban, óvodákban és az újbudai Babszem Táncegyüttes csoportjaiban.
Kultúrával kapcsolatos cikkeinket ezen linken tudja elolvasni: kultúrkaland
