Nemzeti emlékhellyé avatják az esztergomi Várhegyet

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán elmondta: a Nemzeti Örökség Intézete köteles felügyelni ezeket a helyeket, gondoskodni róluk, ha szükséges, kezdeményezni felújításukat, egy emlékkővel, sztélével kell megjelölnie magyar és angol nyelven őket. Szombaton ezt a követ helyezik el, amelyet megáld Erdő Péter bíboros.

Törvény szabályozza a feltételeket

Emlékeztetett arra, hogy a nemzeti emlékhelyekről külön törvény szól, ebbe a kategóriába  „legkiemeltebb nemzeti, történelmi emlékeink” tartoznak. A törvény szigorúan leírja, hogy ezeknek a helyeknek milyen feltételeknek kell megfelelniük, a többi között egy adott történelmi korszakban az ország életében meghatározó szerepet kellett játszaniuk, kiemelkedő személyiségeknek kell hozzájuk kötődniük, további kritérium az identitásképző szerep, és az emlékhelyeknek erősíteniük kell az összetartozást.

Tizenhat kiválasztott

Van egy kiemelt nemzeti emlékhely, a fővárosi Kossuth tér, a Parlament és környéke, valamint további tizenhat, köztük a budai Vár, a mohácsi emlékhely, a pákozdi csata helyszíne és a debreceni Nagytemplom, közéjük tartozik most már az esztergomi Várhegy és Vízivárosban található prímási palota is – tette hozzá Völner Pál. Azt mondta: az általa tavaly kezdeményezett, és Erdő Péter bíborossal egyeztetett módosító javaslattal az Országgyűlés elfogadta, hogy Esztergom is ebbe a sorba illik.

Az Aranybulla legrégebbi másolati példánya

Szent Istvánt Esztergomban koronázták királlyá, ott alakították ki az egyház székhelyét, jelenleg is a katolikus egyház fő egyházmegyéje, a költő Balassi Bálint ott esett el a török elleni hadjáratban, Mindszenty József bíboros pedig ott van eltemetve – sorolta az államtitkár azokat a nevezetességeket, kiemelkedő eseményeket, amelyek ezt a rangot lehetővé teszik. Völner Pál megemlítette azt is, hogy a prímási levéltárban található az Aranybulla legrégebbi másolati példánya, az 1233-as beregi egyezmény eredetije, a várban pedig a reneszánsz Bakócz-kápolna és Esztergomban tekinthetők meg a Keresztény Múzeum kincsei is.

Fotó: Wikipedia

Call Now Button