Németországban kiengedik az utakra az önvezető autókat

Jogilag is megnyílt az út az önállóan közlekedő járművek előtt Németországban az erről szóló törvény elfogadásával. A német parlament felsőháza, a Szövetségi Tanács (Bundesrat) pénteken fogadta el a jogszabályt.

A törvény megköveteli a vezető jelenlétét az önállóan navigáló járműben annak érdekében, hogy bármikor átvehesse az irányítást, ha erre rákényszerül, vagy a jármű vezérlőrendszere erre felszólítja. A vezetőnek azonban nem kell a kezeit a kormányon tartania, és nem kell az utat figyelnie sem, bármivel elfoglalhatja magát.

A törvény a baleseti felelősség megállapítása miatt megköveteli, hogy a jármű „fekete dobozzal” legyen felszerelve, ami minden paraméter, esemény és beavatkozás mellett rögzíti azt is, hogy mikor állt a jármű számítógép és mikor ember irányítása alatt.

A vezető viseli a felelősséget

Alapvetően minden balesetért, amiben az önállóan navigáló jármű érintett, a benne ülő vezető fog felelősséggel tartozni. Kivéve azokat az eseteket, amikor maga a vezérlőrendszer mondja fel valamilyen okból a szolgálatot, mert az a gyártó felelőssége lesz.

A technológiai fejlődés függvényében a most meghozott törvényt két év múlva tervezik felülvizsgálni. A jogszabály gyakorlatilag az autógyárak számára teszi lehetővé, hogy „élesben” teszteljék autonóm mobilitási technológiai fejlesztéseiket. A tesztelés során keletkező adatok biztonságának és kezelésének a kérdését a mostani törvény nem rendezi.

Alexander Dobrindt német szövetségi közlekedési miniszter az autó feltalálása óta a legnagyobb mobilitási forradalomnak nevezte az „autonóm autó” megjelenését.

Fotó: Shutterstock