Négyszer több idősbarát pályázat

„A tavalyihoz képest majdnem négyszer több, közel 100 pályázatot nyújtottak be az önkormányzatok az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium által közösen kiírt Idősbarát Önkormányzat Díjra” – jelentette be Novák Katalin, az EMMI család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
A felhívás célja az volt, hogy az önkormányzatok pályázatukban mutassák be, miként járulnak hozzá idős lakosaik fizikai, szellemi frissességének megtartásához és a nemzedékek együttműködésének erősítéséhez. 
A Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság „Nemzedékek értéke – Értékes nemzedékek” címmel egy másik pályázatot is kiírt a nemzedékek napja alkalmából, amelyre május 29-ig várják a pályamunkákat. Idős szervezetek, kistelepülések közösségei pályázhatnak olyan programsorozatokra, amelyek az idősek és fiatalok – különösen a távol élő családtagok – közös alkotó tevékenységeit, tartalmas időtöltését állítják középpontba.
A pályázók 500 ezer és 1,5 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el.
A pályázat részletei megtalálhatók az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a kormány honlapján. 
Call Now Button