Négyből egynek van ki mind a két kereke

Magyarország jobban teljesít: 2013-ban a negyedik legjobb ország volt az EU-ban

Magyarország biciklipárti, a lakosság 35 százaléka hetente biciklizik, a budapestiek pedig rendesen belehúztak az utóbbi években, a fővárosban már 7 százalék használja naponta kerékpárját – derült ki a Cofidis Hitel Monitor országos reprezentatív kutatásából.

A lakosság kétharmada a biciklit a mindennapi közlekedésre alkalmas eszköznek tartja. Viszont ugyanennyien vélik azt is, hogy még mindig nincs Magyarországon elég bicikliút ahhoz, hogy a kerékpár a mindennapi közlekedés része legyen. A biciklizők többségét (68 százalékot) leginkább az motiválná, ha több lenne a kerékpárút. A jelenlegi körülmények között négyből egy felnőtt közlekedik rendszeresen kerékpárral.

Kik, hova és miért tekernek?

Budapesten kívül a nagyvárosokban a legalább hetente kerékpározók aránya 38 százalék, míg vidéken többen kerekeznek, ott ez a szám 41. Életkor tekintetében a legtöbben a 18–29 és 40–49 éves korosztályokból használják ezt az eszközt és jellemzően inkább a férfiak.

Legfőképp vásárlás, ügyintézés a cél, de a gyerek szállítása is megoldható  MTI Fotó: Mohai Balázs

A kutatás természetesen a mindennap biciklizőket is összesítette, az emberek elsősorban a vásárlás és az ügyintézés (41 százalék) miatt ülnek nyeregbe. Szórakozásként, rekreációként 38 százalék használja a biciklit. Ez a trend a korábbi kimutatásokhoz képest jelentősen emelkedett, vagyis egyre többen tartják a kikapcsolódás egyik lehetséges módjának a kerekezést. Munkába vagy iskolába a lakosság kevesebb, mint harmada jár kétkerekűvel.

Többen lennének, ha nagyobb lenne a biztonságérzet

Az Eurobarométer nemzetközi felmérés adatai szerint Magyarország a rendszeres kerékpárhasználat tekintetében a negyedik legjobban teljesítő ország volt az EU-ban 2013-ban. A kutatás adatai szerint a megkérdezettek 45 százaléka hetente legalább egyszer ült kerékpárra. Ez kicsit visszaesett, mert az általunk most idézett Cofidis Hitel Monitor kutatása szerint ebben az évben ennél kevesebb ember, a megkérdezettek 35 százaléka állította, hogy hetente legalább egyszer kerekezik. Visszatartó tényező például, hogy sokaknak nincs saját kerékpárja. Ezen mondjuk segíthet a nagyvárosokban sorra épülő közbringarendszer, ám a bérbiciklik ára (a bérlet kiváltása csak rendszeres használat esetén nevezhető barátinak) és a regisztrálás hosszas folyamata sokakat elriaszt.

A kutatás módszertana
Az adatok az Cofidis Hitel Monitor kutatásából származnak, melyet az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készített 500 fős hibrid mintán (telefonos és online adatfelvétellel). Az adatok a 18–69 éves magyar lakosságra nézve tekinthetők reprezentatívnak.

A teljes lakosságon körében 69 százalék állította, hogy van biciklije, ami növekedés az elmúlt évekhez képest. Ugyanakkor 37 százalék vélte úgy, hogy nehezen megközelíthető az úti célja, míg 35 százalék tartott az autós forgalomtól. A lopástól való félelem (31 százalék) mellett az egészségi, fizikai állapot is szerepet játszott az elutasítók körében (35 százalék). Nem meglepő módon a rendszeres kerékpározást leginkább ösztönző tényezőnek a kerékpárút-hálózat növelését tartották a megkérdezettek (68 százalékuk). Összegezve: egyértelműen a biztonságérzet növelése révén érhető el a kerékpározás arányának növelése a közlekedésben.

Biztonságos kerékpárt a megfelelő célra

A nagyobb biztonságérzet alapja, hogy megbízható kerékpáron tekerjen. Ehhez fontos, hogy jó felszereltségű, minőségi eszközt vásároljon. A magyarok nagy többségét (84 százalékukat) az árérzékenység jellemzi, sokan keresik a kedvező ajánlatokat. Pedig a kerékpározás nem tartozik a drága sportok közé: még a legalább hetente biciklizők is legfeljebb 10 ezer forintot költenek évente az ezzel kapcsolatos kiadásokra. Kerékpárért az átlag 54 ezer forintot költene és ennél nem szívesen menne feljebb.

Négy jellemző szó: olcsó, megbízható, egészséges, környezetbarát   MTI Fotó: Mohai Balázs

Pedig jellemző trend, hogy az emberek televízióra, háztartási és elektronikai eszközökre, mobiltelefonra ennél többet is szívesen áldoznak, még úgy is, hogy ezt áruhitelből finanszírozzák. Ez a tendencia begyűrűzni látszik a kerékpárok felségterületére is: a lakosság ötöde állította, hogy hajlandó lenne hitelt felvenni egy jobb minőségű kerékpár vásárlására, jóllehet, ezt egyelőre mindössze a 2 százalék tette meg a gyakorlatban is.

A bicikli befektetés az egészségbe

Az emberek döntő többsége (82 százaléka) vélte úgy, hogy aki kerékpárral közlekedik, tesz az egészségéért és óvja a környezetet is: 57 százalékot gyakoribb tekerésre motivál, hogy ettől jobb lesz a levegő minősége, élhetőbbé válnak a nagyvárosok.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei