Most megszerezheti Han Solo legendás fegyverét

A Star Wars-történet egyik legendás fegyverére, Han Solo sugárpisztolyára lehet licitálni egy júliusi árverésen, amelynek szervezői szerint a mozis relikvia akár 500 ezer dollárt (130 millió forintot) is érhet.

A Star Wars-rajongók jól ismerik a pisztolyt, amely a német Mauser C96 mintájára készült, és DL-44-esként híresült el. A híres fegyvert Han Solo (Harrison Ford) a Star Wars – A jedi visszatér című epizódjában használta.
Az árverésre bocsátott kellékből két példány készült a forgatásra. A másik pisztoly hollétéről azonban nem tud az árverést szervező Julien’s Aukciósház.
A fegyvert James L. Schoppe, a film díszlettervezője készítette, a forgatás után pedig neki ajándékozták sok más kellékkel együtt, amelyet 35 éven át őrzött magángyűjteményében.

A sugárpisztolyt Las Vegasban árverezik el június 23-án a Juliensauction.com portálon. Az előzetes becslés alapján 300–500 ezer dollárt (78–130 millió forintot) várnak érte.
A Star Wars-relikviák keresettek a popkultúra-rajongók körében. Luke Skywalker eredeti fénykardja tavaly 450 ezer dollárt (116 millió forintot) ért egy licitálónak, R2–D2 pedig 2,7 millió dollárért (700 millió forintért) kelt el.