Mitől függ, hogy elkapjuk-e a vírust?

Fontos, hogy minimálisra csökkentsük az emberi találkozásokat és rendszeresen fertőtlenítsük a kezünket, valamint a lakásunkat is.

Interjú Ócsai Lajos járványügyi szakértővel, az ÁNTSZ járványügyi főosztályának korábbi vezetőjével.

Március elején regisztrálták Magyarországon az első beteget – azóta számos intézkedést hozott a kormány. Most hogyan látja a járványügyi helyzetet?

Úgy tűnik a jelenlegi adatokból, hogy sikerült a járványgörbét laposítani, vagyis egy időben kevesebb beteg jelentkezik, mintha természetes úton zajlott volna le a járvány. Ez nagyon nagy előny. A megbetegedések száma kevesebb, ugyanakkor előfordulhat, hogy a járványfolyamat hosszabb ideig tart, de ha a megbetegedések száma nem ugrik ki, akkor az egészségügy sem lesz kritikusan leterhelve.

Nemzetközi szinten Magyarország hogyan áll a védekezést tekintve?

Úgy vélem, jól állunk. Az intézkedések jelentős részét időben hozta meg a kormány, így sikerült a járvány intenzitását csökkenteni. Az intézkedések tehát jók, és továbbra is nagyon fontos a lakosság folyamatos felvilágosítása. Az emberek megértették az intézkedések fontosságát, sokan be is tartják azokat, de előfordulhat, hogy még mindig nem tudják, hogyan terjed a vírus, miért kell gyakran, alaposan kezet mosni, miért szükséges a távolságtartás. Nem biztos, hogy ezt mindenki érti. A lényeg az, hogy ha van egy fertőzött ember, vagyis vírushordozó, akkor az általa kilélegzett levegővel vagy különböző felületeken tudja átadni a kórokozót az arra fogékony emberre. Márpedig most erre a vírusra mindenki fogékony. Tehát van a vírushordozó, van a közvetítő – vagyis a levegő vagy a tárgyak felülete – és a fogékony ember. Ha csak egyet kiveszünk ebből a hármas láncszemből, akkor biztos, hogy nem jön létre újabb fertőzés. Ezt a lakosság még most is tanulja, és talán még nem tudatosult, hogy éppen ezért hozta meg a kormány az intézkedéseket, hogy ezekből a láncszemekből egyet legalább kivegyen. Jobb esetben követik az utasításokat az emberek, de előfordulhat, hogy nem tudják, miért kell betartani a szabályokat.

Ha az emberek szigorúan betartják a szabályokat – otthon maradnak, nem hagyják el a lakásukat, csak a legszükségesebb esetben, rendszeresen kezet mosnak –, akkor mennyi idő alatt szűnhet meg a járvány?

Ez sajnos hosszú folyamat, ugyanis a betegség átlagos lappangási ideje 6–8 nap, vagyis nagyon hosszú. Ennek ellenére a megbetegedések száma lényegesen csökkenthető, ha az emberi kontaktusok elmaradnak. Máshogy ugyanis nem tud terjedni a vírus, csak találkozásokkal. Viszont mivel ez egy új vírus, és az emberek még nem találkoztak vele, ezért mindenki fogékony általánosan erre a kórokozóra. Ha valaki találkozik vele, nagy valószínűséggel meg is fertőződik. Azért mondom, hogy nagy valószínűséggel, mert általában az emberiség tíz százaléka – ez persze betegségenként eltérő – valamilyen oknál fogva nem betegszik meg.

Ennek mi az oka?

Ezt nem lehet tudni, hogy miért van így. Különböző feltételezések vannak, de a pontos okot még nem mondta ki senki.

Ha fokozottan figyelünk a szabályokra, mindent betartunk, mekkora az esély, hogy elkapjuk a vírust?

Ha mindent betartunk – nem megyünk társaságba, kerüljük az emberi találkozásokat, maszkot, kesztyűt használunk, ha kimegyünk, rendszeresen, alaposan kezet mosunk –, akkor jó eséllyel megelőzhetjük a fertőzést. Nagyon fontosnak tartom a személyes példamutatást, mert az erősíti a szabálykövetést.

Mitől függ az, hogy ha valaki elkapta a vírust, milyen súlyos lesz a megbetegedés?

Ez sok tényezőtől függ. Elsősorban a szervezet pillanatnyi immunállapotától, és attól is, hogy az immunrendszer hogyan reagál a fertőzésre. Egy fiatal szervezet gyorsabban reagál egy betolakodó kórokozóra, mint egy idős szervezet. Az idősek immunállapota gyengébb. Az sem jó persze, ha a szervezet túl hevesen reagál bizonyos betolakodókra. Súlyosbíthatja a helyzetet az immunrendszer heves reakciója. Ezért szoktam mondani, hogy a túlzott vitaminfogyasztás nem biztos, hogy jó. Előfordulhat, hogy éppen ront a helyzeten. Vegyes étrenddel bekerül a szervezetbe annyi vitamin és ásványi anyag, amely szükséges, és rendszeres testmozgással, egészséges életmóddal az immunrendszer jól és megfelelően működik egy alapvetően egészséges embernél.

Azt lehet már tudni, hogy akár órákig, napokig is kimutatható a vírus különböző felületeken, de ugyanennyi ideig fertőzőképes is?

Azt kimutatták, hogy valóban nagyon hosszú ideig megtalálható a vírus a tárgyakon, de hogy meddig fertőzőképes, azt még tanulmányozzák. Egy biztos: a felületeken huzamosabb ideig túlél. Ezért fontos a folyamatos fertőtlenítés az otthonunkban is.

Hazavihetjük a vírust a kezünkben lévő tárgyakkal – bevásárlószatyorral, táskával – is?

Persze, éppen ezért fontos például a kesztyű használata. A levegőben nem a vírus lebeg, hanem a kórokozó hozzátapad a páracseppekhez, porszemekhez, és azokkal együtt mozog. Ezek a cseppek és porszemek pedig rátapadhatnak a ruhára, táskára, bármire. Ezért kell minden alkalommal fertőtleníteni otthon is, ha hazaérünk a vásárlásból.

Mire figyeljünk fertőtlenítéskor?

Elsősorban a kezünkre. A kesztyűt is azután vegyük le otthon, hogy azt már fertőtlenítettük, vagy egy alapos kézmosással vagy fertőtlenítővel. A maszkokat pedig úgy távolítsuk el, hogy a levétele közben se érjünk az arcunkhoz, a fülénél fogjuk meg a gumit, ami az archoz rögzíti a szájmaszkot. Utána vagy fertőtlenítsük a maszkot, mossuk ki klóros vízben, vagy dobjuk ki. A lakásban fertőtlenítőszeres oldattal mossunk fel rendszeresen! Nem kell tömény klórt használni, elég az oldat, ugyanis a kórokozó nagyon érzékeny a klórtartalmú fertőtlenítőszerekre. Le kell mosni azokat a felületeket is, amelyekhez hozzáérhettünk hazatéréskor! Törüljük át fertőtlenítővel a kilincset, a villanykapcsolót, a cipőt, a csapokat, de még a bevásárlókosarat vagy táskát is, amivel vásárolni mentünk! Ha ezeket mind megcsináljuk otthon, nagymértékben csökkenthető a fertőzés veszélye és nem esünk különösebb túlzásokba sem. Többen kérdezték tőlem, hogy ha kutyasétáltatás közben valaki megsimogatta a kutyát, és az az illető vírushordozó lehet, a kutya a szőrén beviheti-e a lakásba a vírust. A válasz igen. De ez akkor azt is jelentette, hogy a kutya gazdája is közeli kontaktusba került a vírushordozóval, vagyis fertőzőgyanús környezetben volt, tehát nem a kutyától fertőződhet meg, hanem attól az embertől, aki megsimogatta. A lényeg itt is a távolságtartás, ez a legfontosabb. Természetesen kutyasétáltatás után a gazdinak is első legyen a kézmosás.

Ha lecseng a járvány, előfordulhat, hogy később visszatér?

Sajnos igen. Később – ősszel vagy a jövő évben – is előfordulhat, hogy megfertőződik az ember. Ugyanez volt a 60-as, 70-es években a hongkongi influenzajárványnál is, amely négy egymást követő évben visszatért, mindaddig, amíg a lakosság 60–70 százaléka át nem fertőződött.