Mintegy 200 programot kínál a Színházak éjszakája

Mintegy 200 programot, egyebek mellett nyílt próbákat, közönségtalálkozókat és kulisszajárásokat kínál a Színházak éjszakája szeptember 22-én Budapesten.

A rendezvényen 31 fővárosi színház várja a látogatókat, a programok között gyerekeknek szóló színház- és drámapedagógiai programok is szerepelnek – mondta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest Főváros Önkormányzatának humán főpolgármester-helyettese.

A gyerekeket váró programok közül felhívta a figyelmet többek között a Kolibri Színház meseolvasására, az Újszínház A Nagy ho-ho-horgász című előadását és a Pesti Magyar Színház Tündér Lala című produkcióját előkészítő beszélgetésekre.

Komáromi György, a Színházak éjszakája projektvezetője kiemelte, hogy idén nemcsak a színházak mutatkoznak be, hanem a fiataloknak, gyerekeknek szóló színházpedagógiai programok is.

A rendezvény programjai közül megemlítette többek között az Ódry Színpad Rómeó és Júlia című előadását, a Karinthy Színház Piszkosak című koncertjét és a Radnóti Színház színészmesterség-foglalkozását. Hozzátette, hogy sok zenés program, kulisszajárások, felolvasószínház és improvizációk, valamint a TRIP hajón afterparti várja az érdeklődőket.

Idén is lesznek városséták az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a KÉK – Kortárs Építészeti Központ szervezésében – hangsúlyozta, hozzáfűzve: akadálymentes programokkal is készülnek a rendezvényre.

Az idei Színházak éjszakája középpontjában a dráma- és színházpedagógia áll, amely sok színháznak szívügye – mutatott rá Mácsai Pál, az Örkény István Színház igazgatója, kiemelve: a dráma- és színházpedagógia a gyerekek és fiatalok mellett immár a felnőttekhez is fordul. A Színházak éjszakáján Köz-játék címmel felnőtteknek kínálnak színházi játékokat, emellett interaktív színházi játszóteret, beszélgetéseket és színháztörténeti sétát is tartanak majd az Örkény színfalai között.