Metró helyett kabinos libegőt építenek Rómában

Külföldi példák nyomán kabinos drótkötélpályával kapcsolná be az örök város vérkeringésébe Róma egyes nyugati kerületeit Virginia Raggi főpolgármester.

A négy kilométer hosszú drótkötélpálya az A-metróvonal Battistini kerületben lévő végállomását kötné össze Casalotti külső kerülettel. A polgármester szerint a tervezett funivia, pontosabban „cabinovia” 90 millió euróba (28 milliárd forint) kerülne, olcsóbb lenne minden más megoldásnál, menetirányonként óránként maximálisan 3000 utast szállíthatna 21,6 kilométeres óránkénti átlagsebességgel, vagyis a teljes táv megtétele 19 percig tartana. Hétköznaponként átlagban 43 ezer utassal számolnak.

Virginia Raggi hivatkozott egy felmérésre, miszerint a két érintett kerület lakosainak 65 százaléka venné igénybe az újszerű közlekedési eszközt, és reményét fejezte ki, hogy a projekt még mandátuma lejárta előtt „konkretizálódik”.

Róma más világvárosokat hoz példaként

A projekt keddi bemutatóján hivatkoztak arra, hogy hasonló létesítmények sikeresen működnek néhány más világvárosban, így Londonban, Ankarában, Mexikóvárosban és Rio de Janeiróban.

Olcsóbb mindennél

A funivia minden más alternatívánál olcsóbb megoldás lenne, működtetése, karbantartása és az amortizáció évi 1000 utasként mindössze 300 euró lenne, szemben a metró 1440, a busz 560 és a villamos 530 eurójával – számolta ki a római önkormányzat közlekedési tanácsnoka, Linda Meleo.

Fotó: Shutterstock