Megvalósul az álom: biciklivel Budapestről a Balatonra

2019 nyarára elkészülnek a Budapest–Balaton kerékpárúthoz kapcsolódó fejlesztések, így a fővárosból kerékpáron is el lehet majd jutni a Balatonra.

Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a következő két évben „soha nem látott mértékű”, kerékpáros turizmust érintő fejlesztés valósul meg Magyarországon. Kiemelt feladatnak nevezte a Balaton-kör rendbetételét és prioritásnak a fővárost a Balatonnal összekötő kerékpárút megépítését, amely az Eurovelo 14-es európai útvonal része lett, miután nemrégiben Brüsszelben elfogadták a nyomvonal tervét.

Elmondta, hogy a 110 kilométeres Budapest–Balaton bicikliút tervei 2–3 héten belül készen lesznek. Hozzátette: pontos költségek még nem ismertek, de kilométerenként 80–100 millió forinttal számolva vélhetően 8–10 milliárd forintba fog kerülni.
Az új európai bicikliút a Bodeni-tótól indulva, Ausztrián keresztül haladva, Magyarországon az Őrséget, a Balatont, a Velencei-tavat, Budapestet, Egert, Hortobágyot és a Tisza-tavat érintve Debrecenig haladna. A remények szerint később két keréken Székelyföld vagy akár a Fekete-tenger is elérhető lesz majd.

Szabadidővel kapcsolatos cikkeinket ezen a linken találja: szabadidő