Megújul a füzéri vár és a füzérradványi Károlyi-kastély

Összesen 4,5 milliárd forintos kastély- és várfejlesztési program indul a füzéri várban és a füzérradványi Károlyi-kastélyban a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében – közölte Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzérradványban.

Mint elmondta, a füzéri vár korábban megkezdett fejlesztése 1,5 milliárd forintos hazai társfinanszírozással kiegészített európai uniós forrásból folytatódik. Ebből a két éve átadott, első ütemben megvalósult projektelemek kiegészítése történik meg. Ezúttal megépül az úgynevezett Rimay-ház, a Pápai-ház, az ecetesház, megújul a várudvar, szabadtéri színpad épül, valamint olyan beruházások valósulnak meg, amelyekkel interaktív módon mutathatják be egy középkori vár életét, de gasztronómiai bemutatókra is lehetőség nyílik – közölte a miniszteri biztos.

A füzérradványi Károlyi-kastély

Füzérradványban a Károlyi-kastély 1,5 milliárd forint európai uniós forrásból újul meg, amely kiegészül további 1,4 milliárd forintnyi hazai támogatással. Ebből a pénzből a tetőcserét, az épületgépészet megújítását, az épület szigetelését és külső festését végzik el. A földszinten felidézik a kastély aranykorát, az 1930-as éveket, amikor kastélyszállóként működött az épület. Az emeleten pedig a helyszínen forgatott Karády Katalin-filmek nyomán filmtörténeti tárlatot is berendeznek.
Hozzátette, hogy a füzérradványi volt az ország első kastélyszállója, amelyet a harmincas években üzemeltetett a Károlyi-család. A vállalkozás nemcsak üzleti siker volt, hanem a helyszínen megfordult a társadalmi elit jelentős része is – fogalmazott a miniszteri biztos. Virág Zsolt szerint ennek a korszaknak a felidézésével olyan atmoszférát lehet teremteni a látogatók számára, amely egyedülálló.
A miniszteri biztos beszélt arról is, hogy szeretnének a kínálattal minden korosztályt megszólítani, ezért az interaktív elemek, valamint az aktív kikapcsolódást kínáló szolgáltatások széles körűek lesznek. Példaként említette a piknikkosárprogramot, amely során a kastély körüli parkban tett sétához helyi termékekből összeállított kosarat lehetne vásárolni a recepción.