Megmásztam az oslói operát!

Oslo, Norvégia fővárosa annyit jelent szabad fordításban, hogy az Istenek földje.

Már a 900-as években letelepedtek itt, s fontos kereskedelmi központtá nőtte ki magát. Nem is értették sokan, hogy a várost az 1600-as években miért keresztelték át Christiánára, pedig egyszerű magyarázata akad: így hívták az uralkodót, Christiana királyt. Az eredeti nevét csak 1925-ben kapta vissza a város, s biztos ígéret van rá, hogy bárki is a király most, ezentúl nem fogják újra átkeresztelni.

Érdemes tehát végleg az agyadba vésni az Oslo nevet, annál is inkább, mert fantasztikus városról van szó. Nemcsak gazdag, hanem szép is, tele látnivalóval, mi több, különlegességekkel.

Már maga a tény, hogy a főváros fjordok között fekszik, azt jelenti, hogy a hajóval érkezők vagy a hajókirándulásra befizetők egyedi látványt élvezhetnek, ezernyi kis sziget és hihetetlen szép táj tárul a vendégek elé. A fővárostól 15 percnyire már komoly erdők találhatók, remek sétautakat kínálva. Akik pedig inkább a fürdést szeretik, azoknak jó hír: nyáron még úszni is lehet, hiszen 22–24 fokosra is felmelegszik a fjordokban a víz. Nem véletlen, hogy sok a jachtkikötő Oslóban és környékén, a kis szigeteken komoly vitorlásélet zajlik, akár a mediterrán tengereken.

A városnézés a Hop on Hop off buszokkal a legkönnyebb, 250 korona, azaz körülbelül 10 ezer forint egy személyre a jegy, de ha összehasonlítod mondjuk az oslói metrójeggyel ezt az árat, akkor nem drága. Egyetlen állomás megtétele metróval ugyanis 2500 forintnak megfelelő norvég fizetőeszköz.

80 ezer négyzetméteren több száz szobrot láthatsz

Vitathatatlanul a csúcslátványosság Oslóban a Vigeland szoborpark, ahol 80 ezer négyzetméteren több száz szobrot láthatsz csodás elrendezésben, a férfit, a nőt és a gyermeket ábrázolva külön vagy család formájában. Szép vízesések, szökőkutak, virágoskertek, hidak veszik körül a szobrokat, az egész park olyan, mint egy álom, akár több órát is el lehet tölteni itt. Külön említésre méltó, hogy ingyenes a látogatása. Gustav Vigeland (1869–1943) szobrászművész oslói háza is múzeumként funkcionál, ha esetleg nem jutsz el a parkba, a múzeumban is kaphatsz némi ízelítőt az alkotásairól.

Érdekes látványosság a királyi palota és a hozzá vezető csodás út

A második legérdekesebb látványosság a királyi palota és a hozzá vezető csodás út, amely boltokkal övezett sétálóutcába torkollik. A bevezető útszakaszon olyan csodás épületek sorakoznak, mint például a norvég parlament, vagy az oslói katedrális, de említhetnénk a nemzeti galériát. S a közelben található a Nobel Béke Központ is, ahol a Nobel-békedíjak odaítéléséről döntenek.

Felsétálhatsz a tetejére a hatalmas fehér mészkő és márványpallókkal kirakott meredek szerkezeten

A legkülönlegesebb épület a városban az oslói operaház. Valószínűleg a tervezők valami olyan emlékezetes és extravagáns dolgot szerettek volna alkotni az oslói tengerpartra, mint a Sydney opera, s sokan azt állítják, hogy sikerült is a terv. Az opera hatalmas fehér épület, amelyet megmászhatsz, felsétálhatsz a tetejére a hatalmas fehér mészkő és márványpallókkal kirakott meredek szerkezeten. Nincs olyan turista, aki ne mászná meg az operát, s ne csinálna panorámaképeket a tetejéről, majd lemászva onnan magáról a furcsa alakú épületről.

Az építkezés csúcsának számít, hogy a városháza mellett felhúztak egy új negyedet hatalmas házakkal, sok-sok étteremmel. A neve: Aker Brygge, az elit most itt lakik, s élvezi a tengeri panorámát, a jó hangulatot, a part menti sétányt. Az árak persze az egekben járnak, nagyon mélyen a zsebedbe kell nyúlnod, ha itt akarsz vásárolni lakást, s persze annak is, aki itt vacsorázik. Csak egy átlagos kagylóleves 6000 forintnak megfelelő összegbe kerül, s a főételek ennél jóval drágábbak. Igaz, Norvégiában ez nem meglepő, s éppen emiatt csaknem l,5 millió forint a minimálbér az országban.

Kontiki Múzeum

Kicsit kiesik a belvárostól, de a turistabuszok útvonalában benne van a Viking Múzeum, a Kontiki Múzeum (Thor Heyerdal papirusz hajójával) és a Fram Múzeum. Ez a három látványosság szinte kötelező, ha a norvég fővárosban jársz. A történelem, a múlt kultúrája itt tanulmányozható.

Szintén kiesik, s éppen a város ellenkező pontján van a Holmenkollen, Oslo óriás sísánca. Ennek ellenére meg kell nézned, hiszen a tetejéről 360 fokos kilátás nyílik a városra, sőt az Oslót körülvevő fjordokra is. Elképesztő a látvány, az ember nem is mer belegondolni, hogy miként tudnak leugrani innen síléccel a sportolók? Ha egyébként mélyebben érdekel ez a kérdés, beülhetsz a sísáncszimulátorba, amely megmutatja, milyen érzés repülni a szabadban úgy, hogy a város a lábad alatt terül el.

A sánc aljában épült fel a világ legrégebbi símúzeuma, amely a sportág múltját és jelenlét mutatja be. A norvégok a téli sportokban nagyon otthon vannak, ezért számukra kiemelkedő jelentőségű ez a múzeum.

A múzeumban szép kávézó üzemel, mint ahogy a környékén is akad néhány, csakúgy mint a városban mindenhol. Azért van olyan sok kávézó Oslóban, mert a norvégok imádják a kávét, a kávéfogyasztásban verhetetlenek a világon, még az olaszoknál is többet isznak. Évente az egy főre eső kávéfogyasztás 1000 csésze, ami azt jelenti, hogy a helyi lakosság nagyjából 500 millió pohár kávét iszik 12 hónap alatt. Ez elképesztő mennyiség.

A kávézókban rendszerint ételeket is lehet kapni. A norvég konyha elsősorban a halakra épül, de sokféle húst is készítenek, a legkedveltebb a rénszarvas, minden változatban.

Oslóban könnyű hotelt foglalnod, hiszen csaknem 20 ezer ágy várja a vendégeket az olcsóbbtól a drágább kategóriáig. Kifogástalan választás mindenkinek, aki pihenni akar, s közben élvezni a minden hivalkodástól mentes eleganciát. Tiszta levegő, nyugodt társadalom, udvariasság, szép tájak, remek ételek, italok, semmi sem hiányzik azokból az elemekből, amelyekre vágysz egy vakáció során.

Ha tetszenek az írásaim, görgess lejjebb a mobilodon, s keresd meg a Facebook-boksz és a „Feliratkozás hírlevélre” jelölések között a Tetszik + Megosztás + Követem gombokat és klikkelj rájuk, mert ezzel segítesz, hogy minél több emberhez eljussanak a cikkeim. Ha szeretnél még legalább 100 érdekes utazási riportot olvasni, akkor szörfölj az alomutazo.hu honlapomon, s a főmenüben böngészd végig a rovatokat. Ha szeretnél fél áron hozzájutni a népszerű utazási riportkönyveimhez, akkor menj a főmenüben a Könyv rovathoz, s on-line megrendelheted bármelyik riportkönyvemet 50% engedménnyel!

Ha szeretnél hotelt foglalni bárhová a világban, akkor klikkelj rá most a booking.com egyik bannerhirdetésére a blogomon, s már on-line foglalhatsz is azonnal!

www.alomutazo.hu