Megdőlt az elmélet: mégsem gyilkol méheket a hárs

A poszméhek éhen halnak a hársak alatt, ám nem a növény nektárja mérgezi meg őket. 

Hauke Koch és Philip Stevenson, a Greenwichi Egyetem szakértői a Biology Letters című szaklapban mutatták be elméletüket, amellyel más kutatók eredményeit támasztották alá.
Nyáron feltűnően sok elpusztult poszméhet látni a hársfák, különösen az ezüsthársak (Tilia tomentosa, Tilia argentea) alatt. Ezek a növények viszonylag későn virágoznak, ekkor a poszméhek és más rovarok összegyűlnek a fák körül és vetélkednek a nektárért, amelyből azonban túl kevés van – vélik a kutatók.
A tudósok elemezték a témában készült számos tanulmányt. Eddig gyakran abból indultak ki a szakértők, hogy a hársnektár mérgező lehet a poszméhek számára. Azt javasolták, hogy bocsássanak az állatok rendelkezésére alternatív táplálékforrást.
Az ezüsthársnak ezért nagyon rossz híre alakult ki, alatta ugyanis több elpusztult rovart lehet találni, mint más olyan fák alatt, amelyek táplálékot jelentenek a rovarok számára. Az 1970-es évek óta él az az elmélet, hogy ezek a fák a méhek számára mérgező nektárt termelnek. „Ezt az elméletet olyan sokan elhitték, hogy a városokban tömegesen vágták ki az ezüsthársakat – mondta el Melanie von Orlow, a Nabu német természetvédő szervezet hártyásszárnyúakkal foglalkozó csoportjának munkatársa.
Az elméletre azonban eddig nem találtak meggyőző bizonyítékokat. Az egyik legismertebb méhkutató, Dave Goulson, a Sussexi Egyetem szakértője Kochhoz és Stevensonhoz hasonlóan úgy véli, hogy „maguk a hársak nem mérgezőek az állatok számára”.
A hársak jó hírét feltétlenül vissza kell állítani, hiszen a feltételezések ellenére nem ezek ölik meg a méheket, hanem ezek jelentik számukra a nyár utolsó táplálékforrását. „A hársvirágzás július elején kezdődik és – ha a rovaroknak szerencséjük van – egész hónapban táplálja őket. Augusztustól egy táplálék nélküli hónap kezdődik számukra” – fejtette ki von Orlow.

A nyár előrehaladásával egyre kevesebb táplálék áll a rovarok rendelkezésére

A nyár előrehaladásával egyre kevesebb táplálék áll a rovarok rendelkezésére, ezért vetik rá magukat a hársra. A szakértők szerint azonban a fák nem tudnak mindannyiuk számára elég táplálékkal szolgálni, ennek következtében a méhek utolsó tápanyagforrásuk, a hársak alatt lelik halálukat.
Koch és Stevenson szerint ezért nem kevesebb, hanem több hársra van szükség a városokban, összességében több későn virágzó fajnak kellene lennie.
„Más, késő nyáron virágzó növényfaj biztosítása jelentheti az egyetlen utat, mely megakadályozza a méhek tömeges elhullását” – vélik a kutatók.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei