Megállított öregedés: tényleg ilyen lesz a jövő?

Bionikus szem, megszerkesztett DNS, növekvő testmagasság, páncélba zárt szellem – az evolúciónk nem állt meg, az emberi szervezet változásaira pedig a tudomány is rásegít. Hogy néz majd ki a következő századok embere?

Az emberek most is folyamatosan fejlődnek, ezért fel lehet tenni a kérdést: hova vezet az evolúciónk ezer év múlva? Nagy valószínűséggel például egyre magasabbra növünk. Az elmúlt 130 évben az átlag emberi testmagasság jelentősen növekedett – írja a Business Insider.

A változások további lehetősége, hogy olyan gépekkel „bővülhetünk” majd, melyek javíthatják a hallásunkat, látásunkat, az egészségünket, és így tovább. Már jelenleg is vannak olyan hallókészülékek, melyek hangokat rögzítenek, fehér zajt képesek létrehozni, de még beépített telefonként is működhetnek.

Fényt a vakoknak

Egy másik példa az Oregoni Egyetem egyik kutatócsoportjának munkája, akik olyan bionikus szemet fejlesztenek, amely a vakokat segíti a látásban: Nagy-Britanniában már meg is történt az első ilyen szembeültetés: a technológia még gyerekcipőben jár, de egy teljesen vak ember számára már hatalmas segítséget és újfajta élményeket nyújt a sötét és a világos tárgyak megkülönböztetésének lehetősége. Nem lehetetlen elképzelni, hogy ez a technológia olyan eszközzé válik majd, melynek segítségével idővel a jelenleg „láthatatlanként tapasztalt” dolgokat is megláthatjuk majd, mint például az infravörös vagy a Röntgen-sugarak.

Végül eljön majd az a nap is, amikor a művégtagokat már nem csak a fogyatékkal élők számára gyártják le.

A gének átszerkesztése

De nem csak a külső megjelenésünk fog változni, a génjeink mikroszkopikus szinten is fejlődni fognak, hogy segítsék a túlélésünket. Jó példa erre egy oxfordi tanulmány, mely olyan dél-afrikai gyerekekkel foglalkozik, akik fertőzöttek ugyan a HIV-vírussal, de mégis egészséges életet tudnak élni. Kiderült, hogy egyfajta beépített védelemmel rendelkeznek, amely megakadályozza, hogy a vírus következtében kialakuljon az AIDS.

A CRISPR-hez hasonló génszerkesztő módszerekkel – melynek segítségével kivághatók, illetve beilleszthetők darabkák a DNS-be –  pedig génjeink és DNS-ünk irányítása révén elérhetjük majd, hogy bármilyen betegséggel szemben immunisak legyünk, sőt, az öregedés folyamatát is vissza tudjuk majd fordítani.

Új lehetőségek az űrben

Az emberi evolúció felgyorsításának azonban más módja is van: az egyre inkább potens űrtechnika fejlődésével már nem csak ötlet szintjén merült fel, hogy embert juttassunk a Marsra.  A vörös bolygón való emberi átalakulás mozgatórugója lehet, hogy azt hatvanhat százalékkal kevesebb napsugárzás éri, mint a Földet, a gravitáció is csak harmincnyolc százaléka az itt tapasztaltnak. Ebből az következik, hogy az esetleges marsi embereknek nagyobb pupillája lesz majd, hiszen erre lesz szükségük, hogy a látáshoz elegendő fényt jutassanak a retinájukra. A kisebb gravitáció pedig a testmagasság növekedésével, a földinél magasabb emberek kifejlődésével járhat. Az űrben a gerinccsigolyáinkat elválasztó folyadék is kitágul, így Robert Zubrin amerikai űrkutató mérnök szerint a Mars alacsonyabb gravitációja lehetővé tenné az emberi gerinc meghosszabbodását, ami jó pár centiméterrel megnövelné a testmagasságot.

Úton a halhatatlanság felé

Azonban nem a Mars meghódítása hozhatja el a következő ezer év emberi evolúciójának legnagyobb változását: a halhatatlanságot. Az e felé vezető út valószínűleg megkövetelné az embertől, hogy tudatát egy gépbe „töltse le, helyezze át”. Olaszországban és Kínában a tudósok már végeznek állatokon fejtranszplantációkat, annak megismerése céljából, hogy a tudat áthejezhető-e egyik testből a másikba. Állításuk szerint a következő lépésük az emberi fej átültetése lesz.

Bármi is történjen az elkövetkező évezred során – akár egyesülünk a gépekkel, akár azokká válunk – egy dolog biztos, ez pedig az emberi faj örökös változása. A minél gyorsabb változással és a  Föld elhagyásával pedig még a kihalásunk esélyeit is csökkenthetjük.

Fotó: Shutterstock

Call Now Button