Még a legszívósabb diktátorok is megöregszenek

Zimbabwe leghatalmasabb embere már 37 éve van hatalmon, és még nem tervezi a visszavonulást. Azonban egy-egy hivatalos megjelenés már kifog rajta, ilyenkor néha hatalmába keríti az álom.

Robert Mugabe 93 esztendős zimbabwei elnökről már több olyan fotó is készült, amin a komoly kort megélt politikus látszólag bóbiskol egy-egy nemzetközi eseményen. Legalábbis azt „gondolnánk”, hogy ezt látjuk a képeken, de erre is van magyarázat, amivel a szóvivője jött elő a napokban: állítólag alvásról szó sincs, az agg vezető ilyenkor csak pihenteti a szemeit – írja a The Guardian.

George Charamba, az elnök PR-osa arról beszélt az állami The Herald újságnak, hogy Mugabe olyan egészségügyi állapotban van, mely szerint szemei nem viselik el az erős fényt. A vezetőt egyébként Szingapúrban gyógykezelik a szemei miatt.

Charambának azután kellett a Mugabe „nyilvános alvási szokásairól” feltett kínos kérdésre válaszolnia, miután a keménykezű vezetőt lefotózták a Világgazdasági Fórum dél-afrikai ülésén szunyókálás közben – ráadásul nem ez volt az első eset, mikor ebben az állapotban került lencsevégre egy hivatalos találkozón.

Robert Mugabe zimbabwei elnök és neje, Grace Jacob Zuma Fotó: MTI/EPA/Pool/Siphiwe Sibeko

Még egy ciklus?

Zimbabwénak azért égetőbb problémái is vannak, mint első emberének alvási szokásai, a körülbelül tizenhárom millió lakosú ország polgárainak jelentős része éhezik, és az állam elszegényedésében nem kis szerepet tulajdonítanak az 1980 óta hatalmon levő politikusnak.

Arra azonban már odafigyel a lakosság, hogy egyre több hír lát napvilágot a keménykezű vezető megrendült egészségügyi állapotát illetően. Meggyűlt már a baja a vörös szőnyegen való járással és a pulpitusra való kiállással is.
A extravagáns vezetőt azonban egészsége hanyatlása nem zavarja hatalmi ambíciói kiterjesztésében, 2018-ban megint indul a választáson. És ezeket a voksolásokat általában ő szokta megnyerni…