Még gyógyszerből is kevesebb fogy – Valódi élet „demenciafalván”

Hollandia után Ausztráliában is falut építenének a demenciával küzdő időseknek. A komplexumokban egyebek közt bevásárlóközpont, szépségszalon, kávézó és mozi is működik, pontosan úgy, mint bármelyik településen, a különbség pusztán a folyamatos figyelem és segítség.

Miért kellene egy idős embernek megváltoztatnia évtizedek alatt kialakult szokásait csak azért, mert demenciában szenved? – teszik fel a költői kérdés a hollandiai Hogeweyk-központ koncepciójának kitalálói. A csalad.hu portál beszámolója szerint az  Amszterdam közeli településen 23 épületben 152 demens ember él pontosan úgy, mint amikor még teljesen egészséges volt: főznek, mosnak, takarítanak és ami még ennél is fontosabb, közösségi tevékenységeket folytatnak.

A faluban, ami valójában egy épületkomplexum közös használatú zárt kerttel, minden megtalálható, ami egy kisebb városban: van itt élelmiszerbolt, bár és színházterem is. Vannak utcák és parkok, találkozó-, illetve más közösségi terek. Az itt élő emberek pedig érdeklődési körük, életmódjuk szerint kapnak egymáshoz közeli lakrészt: vannak a művészek, a mélyen vallásosak, a kultúra iránt különösen érdeklődő vagy éppen a felső tízezerből való emberek. Az intézmény munkatársai szerint így a demencia ellenére is képesek az itt élők ismerkedni és emlékezni egymásra, éppen a közös tevékenységek miatt.

Vannak utcák és parkok, találkozó-, illetve más közösségi terek

A tapasztalatok szerint a holland falu lakói sokkal aktívabb életet élnek, mint kortársaik, ráadásul sokkal kevesebb gyógyszerre van szükségük. Az idős embereknek nem kell hálóingben tölteniük a napot, mint más egészségügyi intézményekben, utcai ruhában lehetnek folyamatosan, a nővérek is inkább segítőként igyekeznek részt venni a napi teendőkben, mintsem a folyamatok egyértelmű irányítójaként tűnnének ki a többiek közül. A különleges körülmények fenntartásáért igen magas összeget kérnek a több mint 27 éve működő otthonban, havonta 5000 euró, vagyis átszámítva hozzávetőleg 1,5 millió forint az intézmény díja, ahol azonban minden bentlakónak biztosítanak privát területet is, ahova bármikor visszavonulhat.

A hollandiai falu mintájára az ausztráliai Tasmániában is megkezdték egy különleges központ kialakítását. Itt a tervek szerint 15 házban összesen 90 embernek adnak majd szállást – számolt be róla az ausztrál ABC News hírműsor. Kávézó, bolt, szépségszalon és közös kert természetesen itt is lesz, sőt olyan tereket is terveznek, ahol idegenekkel: érdeklődőkkel vagy látogatókkal találkozhatnak a bentlakók. A nővérek különleges felkészítést kapnak, hogy észrevétlenül tudjanak segíteni a betegeknek. „Az a cél, hogy a jól felkészült munkatársakkal közösen a legvalóságosabbnak és leginkább normálisnak ható környezetet alakítsunk ki” – mondta Lucy O’Flaherty, a gondozóközpont egyik vezetője. Az ausztrál demenciafalut a tervek szerint 2019-re fejezik be teljesen, akkor érheti majd el teljes kapacitását a 25 millió ausztrál dollárból, majdnem ötmilliárd forintból megvalósuló intézmény.

Kávézó, bolt, szépségszalon és közös kert természetesen itt is lesz

A számítások szerint Európában nagyjából hétmillió, Magyarországon legkevesebb 160 ezer embert érint a demencia valamilyen formája. A betegséggel küzdők száma folyamatosan nő, 2050-re a becslések szerint világszerte 100 millió embert érint majd a probléma.

Szabadidővel kapcsolatos cikkeinket ezen a linken találja: szabadidő

Call Now Button