Még a gazdaságnak is jót tesznek a kis hazai sörfőzdék

A multinacionális sörgyártók által kötött kereskedelmi szerződések elleni fellépésben és célzott pályázati források megnyitásában várnak segítséget a kormánytól a kisüzemi sörfőzdék – mondta a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke pénteken Békéscsabán az MTI-nek.

Gyenge Zsolt a 17. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé keretében szervezett szakmai konferencia előtt kifejtette, komplex segítséget várnak a kormánytól. Egyrészt műszaki-technológiai fejlesztésekhez szeretnének kapni ahhoz hasonló segítséget, mint amilyet korábban a borászok és a pálinka-előállítók kaptak. Ebből bővítenék, korszerűsítenék, az eddigi garázsműhelyekből ipari környezetbe telepítenék a termelőegységeket.

A multik a törvény felett állnak

Hozzátette: a multinacionális sörgyártók piackorlátozó szerződései ellen is fel kell lépni, amelyek szerinte mind a magyar, mind az uniós jogszabályokkal szembemennek, és lehetetlenné teszik a kisüzemi főzdék termékeinek piacra jutását.

A magyarországi főzdék közel 300 különböző fajta sört állítanak elő. Tavaly 57 ezer hektolitert gyártottak, piaci részesedésük 1 százalék alatti – ismertette a 43 kisüzemi sörfőzdét tömörítő érdekvédő szervezet elnöke, aki azt prognosztizálja, hogy idén elérik az 1 százalékot.

Munkát adnak

Hozzátette: a kisüzemek hektoliterre vetítve több munkatársat foglalkoztatnak, mint egy multinacionális gyártó, átlagosan 10–16 embert foglalkoztatnak, így körülbelül ezer embernek ad munkát a 60–65 magyarországi főzde. A logisztikában további körülbelül ötszázan dolgoznak.

Fotó: Shutterstock

Akár ez is tetszhet A szerző további művei