Most már télen-nyáron Palatinus

A Palatinusra, vagy ahogyan a budapestiek emlegetik, a Palára eddig csak nyári strandként gondoltunk, de mostantól ideje másként tekintenünk rá: idén először már ez a fürdő sem zárja be kapuit a nyári szezon végeztével. Így tehát a hidegebb hónapokban is csodás környezetben élvezhetjük a fürdő szolgáltatásait, s nem kell lemondanunk a pihenés eme formájáról a leghidegebb télben sem.

Annak idején a Palatinus strandfürdő volt Budapesten az első, amely a szabadban való fürdőzést lehetővé tette. Az 1919 óta üzemelő, de véglegesen 1921-ben megnyitott legendás strand három medencével és egy dunai, úgynevezett kosaras uszodával rendelkezett. A nagymedence több mint 5000 nm-es vízfelületével Európa legnagyobb strandmedencéjeként szerzett hírnevet.

A strand népszerűségét mutatja, hogy már 1937-ben bővíteni kellett. Ekkor épült a központi öltözőépület és az azóta is méltán népszerű hullámmedence.

2002-ben aztán a nagymedencét három részre osztották: úszó-, élmény- és strandmedencére. Az átalakítás kihívást jelentett a tervezők számára is, mert az egybefüggő vízfelület hatását meg kellett őrizni, mivel a strand műemléki védettség alatt áll. Az élménymedencében pedig sodrófolyosó, buzgár, vízsugármasszázs, nyakzuhany és több látványszökőkút kapott helyet.

A strandon 2013-ban felújították a termálmedencét és új óriáscsúszdákat építettek. A bátrabbak itt akár versenyeket is rendezhetnek az időmérő órák segítségével.

Idén újabb fejezet kezdődött a Palatinus életében. Júliusban adták át az új fedett medencéket, melyek a fürdő felújított főépületében kaptak helyet. Az élményelemekkel ellátott termálmedence mellett egy gyermekmedence, valamit hideg és gyógyvizes meleg merülőmedence várja a vendégeket. A szaunázás szerelmeseiről sem feledkeztek meg, egy gőzkamra, egy különleges geotermikus és egy finn szauna áll rendelkezésükre. Az OEP-beutalóval érkezők tangentor, szénsavas kádfürdő és gyógymasszázs-szolgáltatásokat igénybe vehetnek. A háromórás futójegy pedig azoknak kedvez, akik úszás vagy lazítás előtt még futnak egy kört a Margitszigeten.

Szeptembertől pedig a beltéri medencéken kívül már egy kültéri termálmedence és egy kültéri, 26 fokos úszómedence is várja a vendégeket. Így minden adott egy kellemes kikapcsolódásra, akár egyedül, akár családdal vagy baráti társasággal érkezünk.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei