Magyar dinnyét egyen és egyre többet

Növekvő dinnyeforgalomra számítanak az idei szezonban a Magyarországon működő áruházláncok, ehhez támogatást kapnak a magyar dinnye népszerűsítését célzó, az Agrármarketing Centrum (AMC), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az agrártárca által szervezett promóciós kampánytól is.

A Spar Magyarország tavaly több mint 7 ezer tonna dinnyét forgalmazott, az idén ennél is többre számít. Az eladott mennyiség zömét a nyári szezonban értékesítette az üzletlánc, a termékek jelentős része magyar gazdálkodóktól származott – tájékoztatta a cég az MTI-t.
A társaság jelezte: a magyar dinnye megjelenésekor ezúttal is felfüggesztik az import dinnyék beszerzését. A dinnyeszezon kezdetével a Spar Magyarország üzleteiben most is szervez áruházi dinnyekóstolást.
Az Auchan arról számolt be, hogy tavaly mintegy 2500 tonna dinnyét értékesítettek, ami az idén 15–20 százalékkal növekedhet. A cég jelezte: július második hetétől szeptember közepéig csak magyar görögdinnyét árusítanak üzleteikben.

Indul a magyar dinnye fogyasztásösztönző kampánya

A Tesco-Global Áruházak Zrt. azt közölte, hogy magyar görögdinnyéből az idén a tavalyihoz hasonló mennyiséget, 10 ezer tonnát értékesítenek Magyarországon. Ugyanennyi magyar dinnye kerül a Tesco cseh, lengyel és szlovák áruházaiba is. A magyar görögdinnye fogyasztásösztönző kampány a héten kezdődött és augusztus 20-ig tart, az akcióhoz hét áruházlánc csatlakozott. A magyarországi görögdinnyetermés az előrejelzések szerint az idén mintegy 200 ezer tonna lesz, sárgadinnyéből 18 ezer tonna várható. Görögdinnyét Magyarországon mintegy 5 ezer hektáron, sárgadinnyét mintegy 600 hektáron termesztenek. A magyarországi görögdinnyetermés mintegy 70 százalékát Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye adja. A magyar fogyasztás évente és fejenként 13–15 kilogramm, exportra 80 ezer tonna jut, főként a német, a lengyel, a cseh piacra és a balti országokba.