Lemond Michelin-csillagairól a francia sztárséf

Le akar mondani étterme három Michelin-csillagáról Sébastien Bras, a dél-franciaországi Le Suquet séfje, mivel túlságosan nagy nyomást jelent számára naponta megfelelni a tökéletesség szimbólumát jelképező elismerésnek.

Laguiole-ban lévő éttermének 1999-ben ítélte oda a három csillagot a Michelin francia étterem- és szállodakalauz, a Le Suquet egyike Franciaország 27 három Michelin-csillagos éttermének.
A 46 éves sztárséf közölte, családja egyetértésével azt akarja, hogy a Michelin-kalauz 2018-as kiadásában már ne szerepeljen, hogy új fejezetet kezdhessen életében.
Sébastien Bras 10 éve vette át a Le Suquet vezetését apjától. „Miközben elégedettséggel tölt el, hogy megnyered a hőn óhajtott elismerést, hatalmas nyomás alatt vagy, hogy mindig megfelelj pontos előírásainak” – mondta az AFP francia hírügynökségnek.

„Évente háromszor keresnek fel az ételkritikusok, de soha nem tudod, mikor. Bármelyik felszolgált ételt megkóstolhatják. Ez azt jelenti, hogy naponta a konyhádat elhagyó 500 étel közül egyet elbírálhatnak” – magyarázta.
„Lehet, hogy így kevésbé leszek ismert, de elfogadom” – tette hozzá, de hangsúlyozta, hogy továbbra is el fogja ámítani vacsoravendégeit, de anélkül, „hogy azon agyaljon, »vajon megfelelnek-e ételei a Michelin-inspektoroknak«”.
A Michelin-kalauz tudomásul vette és tiszteletben tartja Sébastien Bras kérését és megvizsgálja azt – közölte Claire Dorland-Clauzel, a csoport végrehajtó bizottságának tagja, hozzátéve, hogy a lemondás a csillagról „nem automatikus”.

Először fordul elő, hogy egy francia séf azt kéri, töröljék éttermét a kalauzból oly módon, hogy semmilyen nagy változtatást nem hajt végre az étterem üzletpolitikájában. De nem Bras az első séf, aki ki akar lépni a Michelin-csillagok túlzottan versenyszellemű világából.
2005-ben Alain Sendersen párizsi séf, az újkonyha egyik úttörője okozott megrökönyödést, amikor visszaadta csillagait, mivel megváltoztatta étterme koncepcióját – mondta Dorland-Clauzel.
2006-ban Antione Westermann cselekedett hasonlóan, 2008-ban Olivier Roellinger zárta be háromcsillagos éttermét Cancale-ban, mert nyugalmasabb életre vágyott.
A sztárséfek stresszes életét firtató kérdésre Dorland-Clauzel a legjobb sportolókhoz hasonlította az előttük álló kihívásokat.
„A kitűnőséget kemény munkát és fegyelmet követel. Mindig azt mondjuk a séfeknek, hogy ne a Michelin-kalauznak dolgozzanak, hanem a vendégeknek” – tette hozzá.

Call Now Button