Legendákkal éled újjá az Ifipark!

Piramis, Ricse, P. Mobil meg a többi legenda koncertezik az egykori, fiatalok által kedvelt szórakozóhelyen

Több mint harminc év után visszatérnek a rocklegendák az egykori Ifiparkba. A Várkert Bazár színpadán június 15-től augusztus 26-ig a Piramis évek, a Beatrice, a Mini, a P. Mobil, a Skorpió és a Karthago ad koncertet.

Ma már csak az ötven felettiek emlékeznek vissza arra, milyen hangulatot csinált egykor: a Mini, a Kex, a Syrius, a Piramis, a Korál, a P. Mobil, a Beatrice, a Tűzkerék, a Taurus, a Hobo Blues Band, a Karthago, a Metro, a Skorpió és még sorolhatnánk azokat az együtteseket, akiket Budán az Ifi Parkban ismerhetett meg igazán közelről a nagyközönség. Idén nyáron, több mint 30 év elteltével ismét a rocklegendáktól lesz hangos a régi-új színpad a Várkert Bazárban június 15-től augusztus 26-ig.

„A Várkert Bazárban 1961 és 1984 között működött Budai Ifjúsági Park a magyar beat-, majd a rockzene egyik legfontosabb helyszíne volt, itt mindenki fellépett, aki számított” – fogalmazott Gyutai Csaba, a Várkert Bazár ügyvezető igazgatója a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón. Mint megjegyezte, a tavalyi Volt egyszer egy Ifipark című kiállítás, valamint az itt tartott Omega-koncert sikerét látva döntötték el, hogy a hely legendáját fel kell éleszteni, és vissza kell hozni a ma is koncertező ikonikus bandákat a felújított Várkert Bazárba.

Révész, egy generáció ikonja

Június 15-én a Piramis évek elnevezésű produkció, Révész Sándor és Závodi János fiatal zenésztársakkal adja elő a régi Piramis-dalokat. Augusztus 6-án a Beatrice lép fel, augusztus 12-én a Mini és a P. Mobil, augusztus 25-én a Skorpió, végül 26-án a Karthago ad koncertet. Révész Sándor, a Piramis énekese felidézte, hogy a zenekar 1979-ben az Ifiparkban rögzítette egyik meghatározó lemezét, A nagy bulit.

Révész Sándor, a Piramis együttes énekese Fotó: Molnár Ádám

„Az a koncertbakelit hitelesen dokumentálta az akkori csodálatos hangulatot. A mostani fiatal csapattal, a Piramis évekkel egy éve járjuk az országot és számomra nagyszerű érzés, hogy ennyi idő után visszatérhetünk az egykori Ifipark helyszínére” – mondta Révész Sándor. Závodi János gitáros hozzátette: még tinédzserként, a hatvanas évek második felében járt először az Ifiparkban, számos formációval játszott itt, most pedig visszatérhetnek a gyökerekhez.

Autóstoppal a Balatonról

A Beatrice tagja, Laczik Ferenc azt mondta, augusztusi koncertjükön – amely 39 évvel követi a Beatrice előző itteni fellépését – a zenekar minden időszakát felelevenítik. Török Ádám (Mini) és Schuster Lóránt (P. Mobil) felidézte a két együttes közös koncertjeit 1974 és 1978 között – a két csapat augusztus 12-én ismét együtt játszik.

Török Ádám, a Mini együttes alapítója és frontembere Fotó: Molnár Ádám

„Az első Mini-buli 1969. augusztus 6-án volt itt, autóstoppal jöttünk fel a Balatonról és aztán nyolcezer néző előtt játszottunk. Tíz évvel később, 1979-ben itt volt a Mini tizedik születésnapi koncertje, ami talán a legemlékezetesebb fellépésünk volt. Nagyon jó érzés lesz ismét itt koncertezni, hiszen az európai nagyvárosokat nézve csak itt Budapesten van egy olyan hely, ami nemcsak igazi turistalátványosság, de a város középpontjában is van, mégis beköltözhet a rockzene a falai közé. Végre most egy újabb generáció is átélheti micsoda buliknak adott otthont ez a hely” – mesélte Török Ádám.

Schuster Lóránt arról beszélt, hogy a P. Mobil több vendéget hív két és fél órásra tervezett mostani koncertjére. Köztük van Bergendy István, aki csaknem ötven éve meghívta játszani a P. Mobil ősét, a Gesarolt, de eljön Tunyogi Bernadett, a néhai P. Mobil-frontember Tunyogi Péter lánya, Kézdy Luca hegedűs és Somogyi Remig gitáros is.

38 éve változatlan felállásban a Karthago

Frenreisz Károly, a Skorpió vezetője, énekese, basszusgitárosa azt emelte ki, hogy először a Metróval lépett fel az Ifiparkban, és az itt rögzített felvétel látható Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok című filmjében. „Best of Skorpió felállásban fogunk most játszani, vagyis mellettem Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor gitározik, Pálvölgyi Géza a billentyűs és Németh Gábor dobol.”

Szigeti Ferenc, a Karthago együttes vezetője, gitárosa Fotó: Molnár Ádám

Szigeti Ferenc, a Karthago vezetője, gitárosa azt mesélte el, hogy zenekara az Ifiparkban alakult meg 1979-ben és azóta, immár 38 éve változatlan felállásban dolgozik. „1981-ben az Ifiparkban adtuk először el a Requiemet, amit egy Fehérváron elhunyt fiú emlékére írtunk. A felvétel két évvel később kikerült Németországba, Kóbor János, az Omega énekese vitte ki, és lejátszották a Szabad Európa Rádióban” – mondta Szigeti Ferenc.

Kultúrával kapcsolatos cikkeinket ezen linken tudja elolvasni: kultúrkaland

Call Now Button