Közel harmincezer futóra számítanak

Huszonnyolc-huszonkilenc ezer nevezőt várnak a szombaton és vasárnap sorra kerülő 32. Telekom Vivicittá városvédő futásra, melynek rajtja és befutója új helyszínen, az Olof Palme sétányon, illetve az 56-osok terén lesz. Kocsis Árpád versenyigazgató, a rendező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője elmondta, hogy a legtöbben ezúttal is a félmaratonra neveztek, eddig több mint nyolcezren vállalkoztak a 21 km teljesítésére. Hozzátette, idén először ez a táv párban is teljesíthető, és már be is telt a 600 kettősben maximalizált létszám.

Résztvevők futnak a 12 kilométeres táv rajtján a 24. Vivicittá városvédő futáson Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A kétnapos szabadidősport-eseményen a családok minden tagja megtalálhatja a kondíciójának és felkészültségének megfelelő távot, hiszen a 10 kilométeres Vivicittá mellett megrendezik az 5 kilométeres Midicittát, a 2,5 kilométeres Minicittát és gyaloglást, de versenyeznek háromtagú váltók és lesz 600 méteres családi futás is. Magyarországról eddig 995 településről neveztek futók, míg külföldről 81 ország közel 2200 versenyzője érkezik a fővárosba. A férfiaknál a legidősebb induló 83 éves, míg a nők korelnöke 82 esztendős. A viadalra 64 hetvenévesnél idősebb futó nevezett.