Környezettudatosság a sportban is

A fenntarthatóság már rég nem csupán egy hangzatos szlogen. Ahhoz, hogy élhető bolygót hagyjunk örökül a gyerekeinknek, drasztikusan kell változtatni a mindennapi szokásainkon. Nem kivétel ez alól a sport sem: nemrégiben zárult a „Környezetbarát szabadidősport” nevet viselő nemzetközi projekt, amelyben a Magyar Szabadidősport Szövetség is aktívan részt vett. Az Erasmus+ program által támogatott projekt célja, hogy felkeltse a figyelmet a környezettudatos hozzáállás előnyeire a szabadidősportban, valamint népszerűsítse a biztonságos és tiszta környezetben való sportolást.

„Én egyedül kevés vagyok, hogy változtassak” – mondta hétmilliárd ember a földön 

Háromszázmillió tonna műanyagot termelünk évente világszerte, ebből legalább nyolcmillió tonna az óceánokba, benne tengeri élőlényekbe kerül – hívja fel a figyelmet a sürgető problémára a jelenleg is folyó műanyagmentes júliusi kampány.

Mivel még a legkisebb sportesemények is hulladékkal és szemeteléssel járnak, ezért ebben a szektorban is óriási kihívás azoknak a módszereknek a megalkotása, amelyekkel csökkenthető a környezeti terhelés.

Környezetbarát szabadidősport

Két lengyel, egy cseh és egy szlovák szervezet mellett a Magyar Szabadidősport Szövetség is aktív részese volt a közös munkának. A projekt során minden résztvevő országban számos olyan szabadidősport esemény zajlott – Magyarországon többek között Budapesten, Szolnokon, Salgótarjánban, Szegeden és Békéscsabán –, ahol kiemelt figyelmet fordítottak a „zöld” szempontokra.

Jó gyakorlatok

„Hagyjuk a helyet olyan állapotban, ahogy találtuk”, valamint „Amit magunkkal hoztunk, vigyük is haza” – csak két alapvetés a sok közül, amit szem előtt kell tartani az eseményszervezőknek. A nemrégiben elkészült „Jó gyakorlatok” kiadvány a négy országban megrendezett legjobb kivitelezésű, kiemelt eseményeket mutatja be, azzal a nem titkolt céllal, hogy további inspirációt adjon a szervezőknek a környezetbarát aspektusok minél sokrétűbb alkalmazásában. A Zöld kézikönyv pedig abban segít, hogy miként rendezzenek zöld sporteseményeket.

További információk: http://sforae.eu/hu.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei