Koncertdrámával tisztelegtek a terezini mártírok emléke előtt

A Verdi-mű eléneklése tiszteletre méltó, csodálatos, humánus tiltakozás volt a nácik embertelen tettei ellen. A kórustagok, akik túlélték a náci tábor borzalmait, soha nem azt kérdezték, hol volt Isten, hanem azt, hogy hol volt az ember – emlékeztetett Murry Sidlin amerikai karmester a theresienstadti koncentrációs tábor zsidó foglyainak történetére. A láger lakóiból alakult kórus  tagjai megtanulták és tizenhat alkalommal előadták Verdi Requiemjét. Murry Sidlin Defiant Requiem: Verdi Terezinben című koncertdrámáját, a szerző vezényletével, a Zsidó Művészeti Napok (ZsiMü) rendezvénysorozat megnyitó koncertjén mutatták be a Vígszínházban.

Terezinben (Theresienstadtban) működött a nácik egyik legsötétebb halálgyára. A Nemzetközi Vöröskereszt oda látogató küldötteit kávéházakkal, gazdag árukínálatú boltokkal, önfeledten játszó gyerekek, sportokat űző emberek látványával és róluk készült idillikus filmekkel kápráztatták el, így nem érezték szükségét, hogy bármiféle segítséget nyújtsanak a tábor lakóinak, jóllehet, már önmagában az sem rendben lévő, hogy ártatlan embereket fogva tartanak. A ,,kirakat” szereplőit másnap Auschwitzba hurcolták. Terezin magyar áldozatokat is követelt, a második világháború utolsó napjaiban magyar zsidók sokaságát vitték oda. A tábor vezetője igyekezett eltüntetni a bűnjeleket, és miután a láger felszabadult, próbálta kedvező színben feltüntetni a múltat. A Verdi-előadás hivatkozási alapot jelentett arra, hogy jó sorsuk volt a deportáltaknak: színdarabokat, zeneműveket adtak elő.

Murry Sidlin a Baltimore-i Szimfonikusoknál kezdte a pályafutását Sergiu Commissiona asszisztenseként, majd a Washingtoni Nemzeti Szimfonikusoknál folytatta, ahol négy évig Doráti Antallal dolgozott. Tizenkét évig volt a New Haven-i Szimfoniusok zeneigazgatója, nyolc évig pedig a kaliforniai Long Beach Szimfonikusoké. Több mint harminc évig művészeti vezetőként jegyezte az Aspeni Zenei Fesztivált, David Zinmannal megalapította az Aspeni Amerikai Karmester Akadémiát. Sidlin San Francisco, Houston, Pittsburg és Minnesota legkiválóbb zenekaraival muzsikált, illetve muzsikál, de vezényelt már többek között Jeruzsálemben, Monte Carlóban, Vancouverben, Madridban, Vilniusban és Budapesten is.  A Defiant Alapítvánnyal már több mint tíz éve viszi a világba a Lázadó Requiem örök aktualitású, emlékező üzenetét.

A prágai konzervatóriumban végzett Rafael Schäechter a terezini koncentrációs tábor zsidó foglyaiból, többek között deportált művészekből összeállított egy százötven fős kórust, akik megtanulták és ,,fejből” előadták Giuseppe Verdi Requiem című oratóriumát. A produkció hatalmas erőfeszítést kívánt a szereplőktől, hiszen napi tizenkét-tizennégy órában keményen dolgoztatták őket, szinte étlen-szomjan, jártányi erejük sem volt, sokukat betegségek is gyötörték. A túlzsúfolt barakkokban gyakran söpörtek végig különböző járványok. Schäechter a drámai erejű zene és az isteni akaratot is kifejező latin szöveg miatt választotta Verdi Requiemjét, ezzel öntött lelkierőt szenvedő rabtársaiba, amit nem mondhatnak el szóban, azt elmondják zenében. A Requiem eléneklése reménysugár és egyfajta ellenállás volt. 1943-ban és 1944-ben összesen tizenhat alkalommal adták elő egy csempészett kotta segítségével, zongorakísérettel. A kórus létszáma egyre fogyatkozott, tagjait időről időre Auschwitzba deportálták, többüket már a próbák folyamán elvitték, de nem adták fel. 1944 októberére már csak hatvanan maradtak, majd az utolsó előadás után mindnyájukat elhurcolták, és csaknem mindegyiküket meggyilkolták Auschwitzban. Magát Rafael Schäechtert is az előadás után Auschwitzba deportálták.

Murry Sidlin amerikai karmester koncertdrámája, a Defiant Requiem: Verdi Terezinben tiszteletteljes főhajtás Rafael Schäechternek és kórusának, Theresienstadt mártírjainak emléke előtt. Az Ellenálló Requiemet 2002 tavaszán Oregonban, az Oregoni Szimfonikusokkal mutatták be először (több mint kétszáz televíziós csatornán közvetítették az előadást), azóta a Defiant Requiem Alapítvány Murry Sidlin irányításával járja vele a világ nagyvárosait. Emlékezik és emlékeztet. A művet több alkalommal előadták Terezinben is. Sidlin különleges, multimédiás produkciójában az eredeti Verdi-oratórium tételei között kibontakozik a terezini történet: prózai szövegek hangoznak el, egy nő és egy férfi mesélőtől hallhatjuk a tényeket, korabeli filmrészleteket, valamint interjúkat vetítenek. Túlélők, az egykori kórus tagjai videóinterjúkban idézik fel az emlékeiket, továbbá bepillanthatunk abba az 1944-es náci propagandafilmbe, amely – a koncentrációs tábor hamis ábrázolásával – meg akarta téveszteni a világot. Az oratórium szövegét az adott ország nyelvén kivetítőn olvashatja a közönség. Az Ellenálló Requiem felemelő dráma a reményről és az akaratról. Lenyűgöző, megindító példázata annak, hogy a hit és a művészet erejével hogyan nyerheti vissza emberi méltóságát a mindenétől megfosztott, végletekig megalázott ember.

,,A foglyokból álló közönség tagjainak  visszaemlékezései szerint az előadás módját ugyanolyan mértékben érezték inspirálónak, mint magát a zenét”  –  mondja  Murry Sidlin. ,,Mert azok az élők, akiket állandó rettegés, éhezés, szélsőséges durvaság és halál vett körül, megtapasztalták a nagyszerű muzsika által közvetített harmóniát, egyensúlyt, amely újjáélesztette bennük a méltóság, a bátorság és a remény érzését. Ezek az előadások mind az előadók, mind a közönség számára megerősítést jelentettek, és emlékeztették őket a bebörtönzés embertelensége előtti életük szépségére.”

A Defiant Requiemet Magyarországon 2010-ben a Vasúttörténeti Parkban hallhatta először a közönség (az akkori híradások Lázadó Requiem címen számoltak be róla). Abban a produkcióban százhúsz tagú nemzetközi kórus énekelt, a Washingtoni Katolikus Egyetem negyventagú énekkarához csatlakozott a Honvéd Férfikórus és az Angelica Leánykar. A szólisták: Sümegi Eszter (szoprán), Meláth Andrea (mezzo), Fekete Attila (tenor), Bretz Gábor (basszus) voltak, a prózai szövegeket Béres Ilona és Garas Dezső olvasta fel, és a MÁV Szimfonikus Zenekar működött közre. A 2018-as vígszínházi előadásban a Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát, szólistaként Ádám Zsuzsannát (szoprán), Fodor Bernadettet  (mezzo), Boncser Gergelyt (tenor) és  Kovács Istvánt (basszus), mesélőként pedig Béres Ilonát és Bálint Andrást hallhattuk. A tervek szerint a Defiant Requiemet jövőre – olasz–magyar szervezésben – több olasz nagyvárosban is bemutatják, és tárgyalások folynak arról, hogy Budapestre is visszahozzák, akár már 2019-ben.

 

 

Call Now Button