Komoly bajt jelezhet az aluszékonyság

Egy új kutatás szerint a napközbeni aluszékonyság lehet az Alzheimer-kór egyik elsőként jelentkező tünete. A kutatók szerint ugyanis az az agyterület károsodik a betegség miatt először, ami a nappali ébrenlétért felelős. A felfedezés nagy segítséget jelenthet a kór korai diagnosztizálásában.

Az Alzheimer-kór jellegzetessége, hogy az agyban lerakódik a szervezet egyik fehérjéjének, a béta-amiloidnak degenerált szerkezetű változata. Az új kutatás szerint azonban lehet, hogy nem ezek az amiloidplakkok okozzák a tüneteket, hanem az úgynevezett taufehérjék megcsavarodása.

A kutatásunk rávilágított arra, hogy az agyunk ébrenlétért felelős területe a taufehérjék felhalmozódása miatt károsodik. Ez pedig a betegség legkorábbi fázisában már végbemegy – magyarázta a vizsgálatban résztvevő Lea T. Grinberg professzor. A kutatók tehát most arra gyanakodnak, hogy ezek a taufehérjék sokkal nagyobb szerepet játszanak az Alzheimer kialakulásában, mint a plakkok. Grinberg professzor szerint ezek a fehérjék okozzák a kognitív funkciók hanyatlását is.

Jelenleg a betegségből való gyógyulás esélyeit nagyban rontja, hogy mire a tipikus tünetek jelentkeznek és a betegek orvoshoz fordulnak, addigra a kór általában már rendkívül előrehaladott állapotban van. Akár 20 év is eltelhet, mire az agyi elváltozások tünetek formájában manifesztálódnak.

Ráadásul a jelenlegi orvosi gyakorlatban az Alzheimer-kórt kizárólag agyszövetmintából a halál után lehet minden kétséget kizáróan kimutatni, így rendkívül fontos lenne, hogy találjanak egy megbízható diagnosztikai eljárást. Az új kutatás eredményei alapján elképzelhető, hogy a jövőben az alvás vizsgálatával is felismerhető lesz a betegség.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei