Kincsek másodkézből: dobd fel a ruhatárad olcsón

A turkálóról elsőre sokaknak a használt, mások által elnyűtt ruhák jutnak eszébe. Pedig a helyzet az, jelentősen átalakult a választék az elmúlt évek során. Márkás, szép állapotú, sokszor akár címkés, sosem hordott ruhákat találni, sőt igazi kincseket: tervezői darabokat is.

A ruhák nyugat-európai országokból, leginkább Angliából kerülnek az üzletekbe gondos szelektálás és tisztítás után. A ruhapiac évről évre egyre jobban pörög, és egyre inkább jellemző a halmozás. Valld be, neked is van otthon olyan ruhád, amit egyszer vagy kétszer vettél csak fel, vagy akár egyszer sem. Ezeknek, ha belegondolsz, semmi bajuk a világon, más nagyon is jó hasznát venné és szerethetné attól még, hogy neked végül pont nem lettek a kedvenceid. A turkálókban pont ilyen ruhákat találni.

Nagyon fontos megemlíteni, hogy a szemétbe dobott ruhák megsemmisítése megterheli a környezetet is, tehát környezetvédelmi szempontból is érdemesebb a használt ruhákat választani.

Változatossá tesz és csak a tiéd

Hátránynak tűnhet, hogy mindenből csak egy darab van, pedig ha jobban belegondolsz, ez valójában előny, hiszen az a ruha egészen biztos nem fog veled szembe jönni máson. Igazán egyedi, változatos összeállításokra van lehetőség, olcsón.

Ha esetleg épp stílusválságban vagy, kifejezetten hasznos látogatás lehet egy ilyen bolt, hiszen itt aztán rengeteg fazont, színkombinációt és márkát megtalálsz, ez pedig segíthet kizökkenni a berögzült választásaidból. Minden alkalomra lehet itt szép darabokat találni, amivel egy kicsit feldobod a hétköznapokat, vagy épp beragyogsz egy estét. Nyilván neked is van egy szép alkalmi ruhád, de valljuk be, sokkal különlegesebb és jobb érzés egy „új” ruhában menni egy jelentősebb eseményre.

Online is elérhető

Ma már az időhiányra sem lehet hivatkozni a turkálók kárára, mert már online is válogathatunk, rendelhetünk és 14 napig jogunkban áll vissza is küldeni a ruhákat. Szóval csak bátran, nincs veszítenivalód, változatosabb, egyedibb, érdekesebb lehetsz, miközben nemcsak a pénztárcádat, de a környezeted is kíméled.

Követi a divatot

Az sem utolsó szempont persze, hogy divatosan szeretnénk öltözni, és ma már erről sem kell lemondanunk, ha használt ruhát veszünk. A felgyorsult piac eredménye ez is, hogy a ruhák egy-két héten belül az üzletekbe kerülnek, jóval azelőtt, hogy kimennének a divatból. Az alábbi összeállítások is mind ezt igazolják.

Könnyen feldobhatjuk a hétköznapokat egyedi kombinációkkal:

F & F nadrág 3990 Ft Háda, George blúz 1799 Ft Háda, New look kardigán 2490 Ft Háda, TU táska 2990 Ft Remix
Vero Moda szoknya 2690 Ft Ruhabroker, póló 903 Ft Ruhabroker, Mango blézer 6990 Ft Háda, táska 3520 Ft Remix

A szürke napokba csempészhetünk élénk színeket is:

Esprit nadrág 3890 Ft Ruhabroker, Amisu felsó 1790 Ft Háda, Joop! táska 4940 Ft Remix
Projekt szoknya 2490 Ft Ruhabroker, Warehouse felső 1799 Ft Háda, H & M szandál 4500 Ft Remix, Atmosphere táska 2999 Ft Háda

Alkalmakra is találunk varázslatos összeállításokat:

Ax Paris ruha 4990 Ft Háda, Dorothy Perkins cipő 3999 Ft Háda, St. Sulpice táska 3910 Ft Remix
Orsay boleró 2660 Ft Remix, Karen Millen ruha 3990 Ft Háda, Bimba szandál 7200 Ft Remix

Fotó: Shutterstock

Stílusvadászattal kapcsolatos cikkeinket ezen a linken találja: stílusvadász