Ki is volt Madame du Barry?

Kétszázhuszonöt éve, 1793. december 8-án fejezték le Madame du Barryt, XV. Lajos francia király utolsó hivatalos szeretőjét, akinek nevét ételek is őrzik.

Marie-Jeanne Bécu 1743. augusztus 19-én született egy lotaringiai faluban egy szerzetes és egy varrónő törvénytelen gyermekeként. Anyja csakhamar egy párizsi kereskedő szeretőjének palotájában lett szakácsnő, és az olasz nő megkedvelte a kislányt. Az ő pártfogásának köszönhetően kerülhetett Jeanne egy zárdába, ahol képzése tizenöt évesen fejeződött be, éppen akkor, amikor a kereskedő szeretője vetélytársat gyanított az anyjában, akit kidobott. Egy kis lakásban húzták meg magukat, Jeanne Párizs utcáin árult csecsebecséket. Idővel egy öregasszony társalkodónője lett, de elbocsátották, mert az asszony mindkét fia belehabarodott, végül egy kalaposboltban talált állást. Nem túl magas fizetését egy kaszinónak álcázott bordélyban egészítette ki, itt figyelt fel a magas, szőke, kék szemű és vonzó lányra egy kerítőként dolgozó gascogne-i kisnemes, Jean-Baptiste du Barry. A fiatal kurtizánt a hangzatos Mademoiselle Lange néven vezette be a legfelsőbb körökbe, Jeanne kliensei immár az arisztokraták, udvaroncok és miniszterek közül kerültek ki.

Du Barry következő célja az volt, hogy a lányt a királynak is bemutassa, ehhez azonban „szalonképessé” kellett tennie. Jeanne hamis anyakönyvi kivonatot kapott, amely nemesi származásúnak és valós koránál három évvel fiatalabbnak tüntette fel, majd névházasságot kötött du Barry bátyjával, és egy grófnő személyében keresztanyát is kerítettek, akinek a szívesség fejében kifizették az adósságait. „Mme du Barry grófnő” a királlyal először 1768-ban találkozott, és az öregedő XV. Lajos szeme azonnal megakadt a fiatal szépségen. A hivatalos bemutatásra csak 1769-ben került sor, a nagy alkalomról du Barry egy keveset késett, de a leírások szerint ruhája és frizurája kárpótolta a kényelmetlenségért a királyt.

Jeanne megkapta a Mme Pompadour halálával 1764-ben megüresedett hivatalos szeretői címet, amivel számos ellenséget szerzett magának. A legnagyobb közülük Gramont grófnő, a főminiszter Choiseul herceg húga volt, aki maga is aspirált a címre, s nemcsak az udvarban áskálódott, hanem széles körben terjesztett pamfleteket is íratott riválisa ellen. A harc 1770-ben dőlt el végleg, amikor du Barry és pártfogója, Richelieu marsall tudomására jutott, hogy Choiseul a király háta mögött a britek elleni háborúra készül. A tervet Lajos tudomására hozták, aki menesztette miniszterét, s vele együtt Gramont grófnőnek is távoznia kellett az udvarból.

A versailles-i kastély

A szerelmes király a versailles-i kastélyban egy lakosztályt biztosított du Barry számára saját udvartartással és egy szerecsen rabszolgával, birtokok és ékszerek záporoztak rá, még anyja is márkinő lett. Kezdetben havonta kétszázezer aranyat költhetett, később ez az összeg meghaladta a hatszázezret, Jeanne szeretett azzal kérkedni, hogy a király előbb szorul meg anyagilag, mint ő. Mindezek ellenére fuldoklott az adósságokban, népszerűtlenségének fő oka is a mértéktelen pénzszórás volt. Lajos 1772-ben például elképesztően hatalmas összegből (kétmillió livre, ma mintegy tízmillió dollár) rendelt neki nyakéket, amelyet a király életében már nem fejeztek be. („A királyné nyakéke” – ezzel a címmel Szerb Antal írt ragyogó regényt az ügyről, később a Marie Antoinette hírnevét leromboló csalási ügyben lett „főszereplő”.)

A politikába nem szólt bele, jószívű volt és segítőkész: az első kegy, amit Lajostól kért, az volt, hogy kegyelmezzen meg egy igazságtalanul halálra ítélt párnak, később megmentett egy lányt is, akit csecsemőgyilkosság miatt ítéltek halálra, pedig csak nem jelentette be időben, hogy gyermeke halva született.

Du Barry hiába aratott diadalt Gramont grófnő fölött, szinte rögtön új és sokkal hatalmasabb ellenfele támadt a trónörökös felesége, Marie Antoinette személyében. A versailles-i udvarba 1770-ben érkezett Habsburg főhercegnő első találkozásuk óta ellenszenvvel viseltetett apósa szeretőjével szemben, akit nemcsak erkölcstelennek tartott, de azt is rovására írta, hogy anyján, Mária Terézia császárnén élcelődik.

I. Lajos 1774 májusában himlőben halt meg, s halálos ágyán – a járványtól féltve szeretőjét – arra kérte, hagyja el az udvart. Ő ennek eleget is tett, de vissza már nem térhetett, a trónra lépő XVI. Lajos felesége befolyására egy apácazárdába száműzte. Egy év múlva kiszabadult, de Versailles-ba nem térhetett vissza, louveciennes-i kastélyába költözött, ahol pazar estélyeket adott, gyakran volt a vendége Voltaire, és egyszerre több arisztokratával folytatott viszonyt. A forradalom 1789-es kitörésekor nem menekült külföldre.

1791-ben betörtek kastélyába, ellopott ékszerei Londonban kerültek elő, visszaszerzésük érdekében többször utazott Angliába, ahol emigráns barátaival is találkozott. Amikor megtudta, hogy szerecsen szolgája a jakobinus klub tagja lett, azonnal elbocsátotta, a sértett férfi pedig feljelentette, hogy emigránsokat pénzel. A jakobinus terror kezdete után nem sokkal letartóztatták, és az elbocsátott inas vallomása alapján halálra ítélték. 1793. december 8-án fejezték le, a vérpadon elhangzott utolsó szavait: „Csak még egy pillanatig várjon, hóhér uram, csak egy pillanatig”, többször idézi Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényében.

Mme du Barry életéről filmeket készítettek, könyveket írtak, Mme Tussaud híres londoni panoptikumában látható viaszszobra a híres látványosság legrégebbi kiállított darabja. Nevével ma is mindennap találkozhatunk, a szakácsművészetben a sajtos besamelmártással és karfiollal készült ételek elnevezése a Du Barry-módra.