A KFT zárja a Hey June!-t

A KFT együttes fellépése zárja június 20-án, kedden a Müpa könnyűzenei koncertsorozatát, a Hey, June!-t. A csapat három Magyarországon élő külföldi zenész, Zhang Yu Carolyn, Szofia Lampropulu és Said Tichiti vendégszereplésével ad műsort. A KFT tavaly ősszel az A38 hajón már sikeres koncertet adott külföldiek közreműködésével, Szofia Lampropulu mellett akkor a guineai–szenegáli Cheik Ibrahima Fall és az ecuadori Alex Vivas volt velük.

„Szívet és fület gyönyörködtető, amikor különböző kultúrákból érkezett zenészek játszanak velünk. Olyan színeket csillogtatnak ki évtizedek óta játszott dalainkból, amilyeneket nem is gondoltunk volna, hogy benne vannak” – mondta Bornai Tibor, a KFT billentyűse. Megjegyezte, hogy az alapműsorukon is minden évben változtatnak, csiszolnak, hiszen nagyon sok számból tudnak válogatni.

A Balatoni nyár, az Afrika és még néhány másik sláger soha nem hiányozhat, mert a közönség ezeket mindig hallani akarja.

Akár ez is tetszhet A szerző további művei