Kézen fogva ballagnak a középiskolákban

Az idén közel 70 ezer diák végez az ország középiskoláiban, gimnáziumaiban, ballagásukkal emléket állítanak az ott eltöltött négy, hat vagy akár nyolc évüknek.

Szeretteik, meghívottaik általában rengeteg virággal és nagy értékű ajándékkal lepik meg a ballagókat. Számos középiskolában és gimnáziumban – Budapesten, Miskolcon vagy Budaörsön is – jelképesen egy csokorral ballagnak a diákok. A további virágra szánt pénzt pedig a Kézenfogva Alapítvány bankszámlájára utalják el a sérült gyerekek támogatására. Az évekkel ezelőtt indult kezdeményezéshez az idén is számos iskola csatlakozik.

A szervezők akkor és most is a következő kérdéseket tették fel, amelyek nagyon sok ballagó diákot megfogtak. Van fogalma róla, mekkora az értéke ezeknek az ajándékoknak? Hogy mennyit költenek ezen a napon virágra, képeslapokra vagy éppen plüssállatokra a rokonok, barátok? Mi lenne, ha ezeknek egy részét a ballagók és a családjaik, barátaik egy fontos célra ajánlanák fel? Mindezek után több száz iskola csatlakozott ezúttal is e nemes kezdeményezéshez.